Így maradna a programok alapján hozott döntés, de ez az összehasonlítás sem tisztázó erejű. A két legnagyobb rivális, Sarkozy és Hollande küzdelmét is alapvetően az Európai Uniót súlyosan megrázó pénzügyi válság határozta meg. Hollande azt ígéri, hogy megválasztása esetén újratárgyalná a pénzügyi stabilitási paktumot, s az Élysée-palota jelenlegi lakójával szemben 2016 helyett csak egy évvel később hozná egyensúlyba a költségvetést.

Igazán mély kérdésekről, így például a fiatalok körében drámai nagyságot öltő munkanélküliség kezeléséről kevés szó esik. Pedig ez nagyon is égető, nem csoda, hogy az érintettek közül sokan fogékonyak a radikális populista szólamokra – jöjjenek azok szélsőbalról, avagy szélsőjobbról.

Ráadásul a 2012-es választási kampány legszínesebb egyénisége kétségkívül Jean-Luc Mélenchon. A Baloldali Front köztársaságielnök-jelöltjének gyűlésein régóta nem látott mennyiségű vörös zászló leng. Mélenchon egyenesen egy „hatodik köztársaságot” emleget, egy olyan Franciaországot, ahol a minimálbér 1700 euró, és állampolgári jogon mindenkinek jár havonta több mint 800 euró alapjövedelem. A radikális baloldal, különösen az évekkel ezelőtt leírt kommunisták újjászületése, zavarba hozza Hollande-ot is, aki Mélenchontól úgy akarja ellopni a show-t, hogy 75 százalékos adót vetne ki az évi egymillió eurónál magasabb jövedelmekre. A francia adórendszerben viszont annyi kiskapu van, hogy kényelmesen el lehet menekülni e szavazatszerző ellencsapás elől.

A jelek szerint az eurózóna második legnagyobb gazdaságában váltás készülődik, de Sarkozyt és elszánt csapatát hiba lenne leírni. Az elnök 2007-es győzelme után Franciaország szinte teljes átalakítását hirdette meg, a nagy reformokból azonban kevés valósult meg. Ami igen, például a nyugdíjkorhatár emelése, heves és széles társadalmi ellenállást váltott ki. Sarkozy az első francia elnök, aki bevallottan csodálja Németországot, és szívesen átültetne a Rajnától keletre bevált, a gazdaságot pörgető megoldásokat. Úgy tűnik, hogy a monarchikus köztársaság, a sokszor királyságra emlékeztető elnöki rendszer alkalmatlan az elkerülhetetlen lépések megtételére. Mert bármihez nyúlnának is, előbb-utóbb felmerül a kérdés: miért egyetlen személy uralja az országot, s miért nem a törvényhozásnak felelős kormány dönt kulcsfontosságú ügyekben.

Az önvizsgálatra láthatóan nincs tömegigény Franciaországban sem. Mint Európát, őket is leginkább a válságkezelés foglalkoztatja. A német–francia összetartás jegyében eddig egy különös lényről, a német kancellárt és a francia államfőt keresztező Merkozyről cikkeztek. Többen viszont már egy új hibridet, Merkollande-ot látnak. Vasárnap első körben, majd május hatodikán végképp kiderül, hogy nem csalt-e a szemük.

Most vagy soha – Francois Hollande