Kontra

Egyeték meg, amit főztetek – lényegében ezt üzente az Alkotmánybíróság a kormánynak, amikor visszadobta azt a kérést, hogy részletekbe menő értelmezésével segítséget nyújtson a médiatörvény módosításához.

Az alkotmánybírók helyében én nem lennék nyugodt. Kevesebbért is kinyílt már az alkotmánymódosítás Lázár János zsebében. Pikk-pakk a rakparton találják a székhelyüket, József Attila mellett, a hivatali idejük árvíztől árvízig tart, véleményt meg arról kell majd mondaniuk, amiről a kormány akarja.

Kár volt pedig elutálni ezt a kérést, mert végre volt benne valami biztató. Egyfelől az, hogy a kormány bármiben kikéri olyanoknak is a véleményét, akik értenek hozzá, és elképzelhető, hogy más véleményen vannak.

Ez új elem a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Másfelől az is figyelemre méltó, hogy a kormány kérte. Ez óhatatlanul azt a látszatot kelti, mintha a törvény-előkészítés dandárja a kormányzatban folyna. Ez a magyar jogtörténelemben ugyan nem lenne szokatlan, de a második Fidesz-kormány alatt egyre inkább az látszik, hogy a parlamenti és Parlament környéki büfékben komolyabb törvényszövegezés zajlik, mint az igazságügyi minisztériumban. Érthető hát, hogy elkelne a tanács. De az Alkotmánybíróság most értésükre adta, amit azért eddig is tudtak: alapvetően ez egy olyan műfaj, amiben a bíró nem mondhatja meg előre, milyen konkrét esetben nem ítélné el azt, aki még nem is csinált semmit. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.