Gyakorta elhangzik mindenféle ortodoxista, népnyúzó, gyarmatosító (satöbbi) külföldi bankárspekulánsszerű véglénytől (a nyomorult féregtől, akitől pénzt szeretnénk kapni), horribile dictu IMF-patkánytól, hogy hát kéne itten növelni a hitelességet meg kiszámíthatóságot, mert azzal bajok vannak.

Mivel vannak bajok, te köcsög? Mi az anyáddal? Hogy a rák egye meg az orrodat, te, kamattapír, te! Még hogy nincs hitelesség? Ugye viccelsz!? Csak az van. Hitel hitel hátán. Kiszámíthatóság? Na, ha valami kiszámítható ezen a nyomorult sárgolyón, akkor a magyar gazdaságpolitika az. Nincs az a beszűkült tudatállapotú makroelemző, aki ne látná pontosan előre, hogy itt minden hónapban, mintegy svájci, oh, illetve, nem, az alpesi rablókat nem állítjuk példaként, szóval orosz, sőt szovjet óraműként (Vosztok, Poljot, Raketa) jönnek az újabb és újabb adóötletek. Az a magyar gazdaságpolitikus, aki havonta nem áll elő legalább egy új adóötlettel, az nem is számít igazi gazdaságpolitikusnak, azt társai lenézik, kiközösítik, leliberálisozzák, elkapják a lépcsőfordulóban és megkanalazzák. Nincs ennél kiszámíthatóbb dolog a világon.

Ha nem lennének itt ezek a kibontakozást akadályozó eubürokraták meg egyéb népellenségek, nemhogy öt- vagy ötvenkulcsos áfa lenne itt, de régen belecsaptunk volna – kimondani is bizseregtető érzés! – az irracionális, sőt transzcendens kulcsba, számolhatná a paraszt a 43 500-szor π3 bruttót, a világhírű magyar matematikai kultúra dicsőségére.

Egyébként közeleg (kisvártatva itt) az szja ideje, tudják, a söralátétes. Akkora lesz ez a söralátét, hogy már most kikérek húsz korsó Borsodit és tizenöt kis Hubit, elfér rajta bőven. És ránk is fér. Húzóra.