Wallenbergnek akár hosszú, fényűző élete is lehetett volna: egy előkelő arisztokrata bankárcsalád sarjaként sikeres sorsra volt ítélve. Sem származása, sem családi háttere nem arra predesztinálta, hogy hőssé váljék, azaz sok-sok ezer idegen ember életét mentse meg – mindez saját döntése volt.

1944 tavaszán a nyugati világ – szemtanúknak az auschwitzi haláltáborokról szóló megerősített történetei alapján – kezdett ráeszmélni a holokauszt borzalmaira. Az Egyesült Államok létrehozta a zsidó életeket menteni hivatott Háborús Menekültügyi Bizottságot (HMB). A HMB svédországi képviselője egy kis csoportot bízott meg azzal, hogy keressen egy olyan személyt, aki vezetni tudná a budapesti mentőakciót. Raoul Wallenberg úgy döntött, hogy e küldetés élére áll, és az 1944. márciusi hitleri megszállást követően próbálja megmenteni a magyarországi zsidókat a náci haláltáboroktól.

Szerencsére Wallenbergnek a feladatot nem kellett a nulláról kezdenie. Per Anger, a svéd követség egyik beosztott diplomatája már korábban elkezdett ideiglenes útleveleket osztogatni azoknak a zsidóknak, akiknek rokonai vagy üzletfelei éltek Svédországban. Per Anger különleges igazolásokat is kiállított olyan zsidóknak, akik svéd állampolgárságért folyamodtak.

A követség zsidókat támogató osztályának vezetőjeként Wallenberg egyik első feladata az volt, hogy megtervezzen egy svéd védlevelet. Ezek a dokumentumok nemzetközi jogi szempontból semmiféle valós értékkel nem bírtak. Wallenberg azonban – Németországban és a nácik által megszállt Franciaországban végzett korábbi tevékenysége és az ott szerzett tapasztalatai alapján – nagyon jól ismerte a náci bürokráciát: tudta, hogy a hivatalosnak kinéző, pecsétekkel, aláírásokkal, valamint a svéd címerrel ellátott védlevelek elegendő tiszteletet parancsolnak majd. Wallenbergnek sikerült elérnie, hogy a magyar hatóságok 4500 ilyen védlevél kiadását engedélyezzék, miközben háromszor ennyit bocsátott ki valójában.

Wallenberg nem érte be védlevelek kiadásával. „Svéd házakat” nyitott, ahol a zsidók megbújhattak. A védelmet tizenötezer zsidó számára mindössze egyetlen, a házra kitűzött svéd zászló nyújtotta, valamint Wallenberg írásos nyilatkozata, amely szerint ezek az épületek svéd felségterületet képeznek.

Bár első titkári beosztása volt a követségen, Raoul Wallenberg nem volt a szó hétköznapi értelmében vett diplomata. Egyedi megoldásait eleinte meglepetten fogadták hivatásos svéd diplomata munkatársai. A zsidók megmentésében elért sikerei azonban őket is meggyőzték. Később más semleges országok külképviseletei is csatlakoztak, védelmet biztosító menleveleket adtak ki, és több más „nemzeti ház” is megnyitotta kapuit.

Bár már látható volt a második világháború vége, a zsidók elpusztítása folytatódott. Adolf Eichmann SS-tiszt, aki az európai zsidókra vonatkozó „végső megoldás” végrehajtásáért felelt, halálmeneteket indított a magyarországi zsidók deportálására. 1944 novemberétől éhező zsidó férfiak, nők és gyermekek tízezreit gyalogoltatták erőltetett menetben a téli fagyban sok száz kilométeren át, így nagyon sokan útközben lelték halálukat. Történt mindez a nyilasok és a csendőrség hathatós irányításával.

Raoul Wallenberg ezt a szörnyűséges bűntettet sem nézhette tétlenül. Autójával a menetek után eredt, és élelmiszert, ruhát, gyógyszert, valamint különleges menleveleit osztogatta. Fenyegetések és vesztegetések árán mentette azokat a zsidókat, akik rendelkeztek svéd védlevelekkel, visszavitte őket Budapestre annak ellenére, hogy őt magát is fenyegették a nyilasok fegyverei.

Amikor már vonatokat használtak a deportálásokra, Wallenberg – rendkívüli bátorságról téve tanúbizonyságot – felmászott az Auschwitzba tartó vagonokra, és az ott összezsúfolt zsidóknak osztogatta a védelmet jelentő menleveleket. Ezután pedig azt követelte a náciktól, hogy engedjék a védlevelekkel rendelkező zsidókat leszállni. Mindezt felfegyverzett náci katonák figyelő tekintete közepette.

Eichmann azt tervezte, hogy 1945. január közepéig egytől egyig lemészárolja a legnagyobb pesti gettóba zsúfolt zsidókat. A terv Wallenberg tudomására jutott, és azonnal akcióba lépett. Mivel egymaga nem tudta megakadályozni a mészárlást, az egyetlen lehetséges személyhez, a német erők magyarországi főparancsnokához, August Schmidthuber tábornokhoz fordult. Egy megbízható közvetítőn keresztül levelet küldött a tábornoknak, azzal fenyegetőzve, hogy ha végrehajtják az öldöklést, azért személyes felelősséget kell vállalnia, és háborús bűnösként áll majd bíróság elé a második világháború után. A fenyegetés hatásosnak bizonyult, és a mészárlást az utolsó pillanatban lefújták.

Mindössze pár nap telt el, és a szovjet Vörös Hadsereg bevonult Magyarországra. Százhúszezer magyar zsidó menekült meg a „végső megoldás” elől. Pontos számok nem ismertek, hogy valójában hány ember köszönheti életét Wallenbergnek, de több tízezer zsidó élet megmentését tulajdonítják neki.

A háborút követően Wallenbergnek hősként kellett volna visszatérnie Svédországba. Ünneplés és tisztelet járt volna neki, illetve a megmentettek, valamint gyermekeik, unokáik és dédunokáik tiszteletétől övezett hosszú boldog élet. Sajnos nem ez történt.

1945. január 17-én Wallenberget szovjet katonák kísérték a Budapesttől keletre lévő parancsokságukra. Odafelé az egyik kollégájának megjegyezte, hogy nem tudja, vajon az oroszok vendége, avagy foglya lesz-e. Raoul Wallenberg hollétéről azóta sem tudunk, igazi sorsa a mai napig ismeretlen.

1944–45-ben, amikor Európát a sötétség, egy tömeggyilkosság és népirtási kísérlet leple borította be, Wallenberg cselekedetei az egyetlen reménysugárként világítottak. Ezért él öröksége emlékeinkben, az életéről szóló televíziós munkákban és könyvekben, a róla elnevezett utcák és iskolák létében, illetve az ő erőfeszítéseinek köszönhetően ma is életben lévők zsidók generációiban. Tom Lantos kongresszusi képviselő indítványára, aki maga is Wallenbergnek köszönhette életét, az Egyesült Államok tiszteletbeli állampolgárságot adott Wallenbergnek, s Kanadától és Izrael Államtól is megkapta a tiszteletbeli állampolgárságot, valamint a Jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetését.

Wallenberg születésének 100. évfordulójára emlékezve, felidézzük az emberiség számára hagyott örökségét, különösképpen annak fényében, hogy napjainkban ismét felerősödőben van az antiszemitizmus Európában.

Raoul Wallenberget soha nem szabad elfelejteni.

A szerző Izrael Állam nagykövete

Raoul Wallenberg