Minimum etruszk béljósnak kéne ehhez lennem. A kormány kezdeti nagy mondásaiból mára nem maradt több, mint a kétségbeesett takarékoskodás – vagy hogy Szijjártó Péter egykori kedves kifejezését idézzük: a pénzbehajtás –, az egyetlen cél az, hogy az államnak minél kevesebb legyen a terhe, miközben mind nagyobb összeg csorog be/vissza a kasszájába.

Mindeközben persze lehet arról beszélni, hogy például az állam majd „egységesít” meg erősíti a „felelősségérzetet” az önkormányzatokban, de a tény mégiscsak az, hogy a városok megkapják a költséges feladatokat, döntési jogkör nélkül. Lecsupaszítva a dolgot most ott tartunk, hogy az állam majd megmondja, mit és hogyan kell tanítani, kinevezi az igazgatót, az iskolaépület fenntartását pedig az önkormányzat nyakába varrja. Igaz, következetlenséggel legalább nem vádolhatjuk, hiszen ugyanígy járt el a könyvtárakkal és a múzeumokkal is: a megyék megszüntetése után fenntartó nélkül maradt közgyűjteményeket is megkapták a városok, hiába könyörgött a szakma, hogy a szaktárca legyen a gazdájuk. Hogy is lenne – az pénzbe kerül.

Most ugorjuk át azt a részt, amikor fölemlegetnénk, hogy átlátszó ez a trükközés, hisz hiába tagadják a megszorításokat, az önkormányzatok sanyargatása maga a színtiszta megszorítás, amelynek „az emberek” látják kárát. Beszéljünk inkább arról, hogy milyen hosszú távú kárai lesznek ennek a hisztérikus kapkodásnak. Az oktatásban például az „államosítás” nem jelent majd többet, mint hogy a kormány bebiztosítja a maga ideológiai hatalmát, és erővel garantálja, hogy minden gyereket elérjen a keresztény-nemzeti szósszal leöntött konzervatív tananyag. Szó sincs ugyanakkor arról, hogy kihasználnák az ölükbe hullott lehetőséget, és a helyi politikai kötöttségektől mentesen, de a helyiekkel egyeztetve végrehajtanák az oktatási rendszer Hódmezővásárhely-típusú, közpénzből mindenkinek egyformán jó iskolát biztosító átalakítását. Mindehhez hozzájön, hogy ezt az éhkoppot a múzeumok és könyvtárak sem úszhatják meg: sorban zárnak majd be, ami csak addig nem tűnik tragédiának, amíg nem vesszük számításba, hogy ezek az intézmények a legtöbb településen afféle „művházként”, mindennemű ismeretszerzés végváraiként szolgálnak.

Azzal tehát, hogy az állam ideológiai monopóliumot szerez az iskolákban, miközben elsorvasztja a helyi közművelődést, hosszú távon irtózatos rombolást indít el a magyar városokban. Ezzel egyben a felelős állampolgári magatartásra, az öntudatra és a döntésképességre, lényegében a polgárosodásra mond nemet. Húsz év eredményeit teszi tönkre egy csapásra, amit embertelenül nehéz lesz visszacsinálni.