Irigylésre méltóan tisztán és emellett sokunktól szokatlanul mély önreflexióval György Péter a következőket írja: „… Mert még mindig nincs bennem indulat ezek iránt a gazemberek iránt, mindössze a mélységes levertség melankóliáját érzem.

Ha őszinte akarok lenni, a megvertség tüneteit észlelem magamon.”

A levertség melankóliája bénít, lehetetlenné teszi a cselekvést, amire pedig oly nagy szükség lenne. Talán még annak szándékát is elnyomhatja, hogy megszólaljunk. Mindegyikünk, a parlamentben ülőktől, a képviseleti demokrácia szabályai szerint bennünket képviselők mindegyikétől kezdve egészen addig, míg már mindenki ki nem mondja, akár halkan, magántársaságban, akár – ha van módja rá – felhangosítva, hogy elég.

Elég abból, hogy bárkinek megverve kelljen éreznie magát azon –ma még remélhetően – kevesektől, akiknek nevében a baráthzsoltok beszélnek. Igen, így, kisbetűvel írva, mert azt hiszem, hiányzik belőlük valami. Az, amit tisztelve, mindegyikünk nevét csak nagy kezdőbetűkkel szabad leírni. Az önkorlátozás képessége hiányzik, amellyel élve képesek lehetünk megfékezni a gyűlöletnek még a csíráit is. E csírának a növekedése visszafogható, ha tudomásul is kell vennünk, hogy mindegyikünkben létezhet, sőt létezik e csíra annak ellenére, hogy szeretnénk nem tudomást venni róla. De szabadon nem bocsátható.

Szabadon nem bocsátható, mert bármelyikünket is pusztítja el, akkor mindannyian leszünk kevesebbek. Ezért mindegy, hogy a baráthzsoltok Solymosi Eszterről szólnak-e. Gyűlölködő érzéseik ugyanis bármelyikünket verik. Ezért érvényes, hogy:

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne: Akiért a harang szól)

Mindezek arra indítanak, hogy talán egy kissé szerénytelenül, de mégis reményeim szerint megengedhetően hozzátegyek egy kiegészítést György Péter utolsó mondatához: A korlátozatlan, de elsősorban önkorlátozatlan szólásszabadság és a bárki ellen irányuló gyűlöletbeszéd soha nem lehet azonos.

A szerző pszichológus