E véleményeket leginkább annak alapján ítélhetjük meg, van-e részletes információjuk az országról, környezetéről, történetéről és konfliktusairól, látják-e az ok-okozati öszszefüggéseket, és reális helyzetértékelést adnak-e, véleményüket ezek alapján fejtik-e ki, vagy valótlanságokat állítanak, netán olyan általános, absztrakt elveket és szlogeneket pufogtatnak, és hamis összefüggéseket tételeznek fel, melyek kevéssé járulnak hozzá a komplex közel-keleti helyzet megértéséhez. Günter Grass ez utóbbi csoportba tartozik.

E jelentős német író, aki 17 évesen a Waffen SS önkéntes páncélgránátosa volt, ifjúkorának e kínos epizódját csak jóval a Nobel-díj átvétele után vallotta meg a nyilvánosságnak. Sok évtizedes baloldali politikai múlttal rendelkezik, miközben írásaiban évtizedeken át birkózott a náci múlttal. Ifjúsága feltehető szélsőjobboldaliantiszemitizmusaután, hajlott korára a baloldali Izrael-ellenesség kliséiig jutott. Az iráni–izraeli szembenállást megéneklő Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című, három világlapban egyszerre közzétett versében arról ír, hogy Iránban „egyetlen atombomba létét” sem sikerült bizonyítani, Izrael „nukleáris potenciálja” viszont egyre nagyobb, és ugyan nem titokban gyarapodik, de ellenőrizetlenül. Grass véleménye szerint a zsidó állam így veszélyezteti az „amúgy is törékeny világbékét”, amit feltétlenül el kell mondani, mert előfordulhat, hogy „holnap már túl késő lesz”.

Verséből világraszóló skandalum keletkezett, ami egy verstől igen szép pályafutás, különösen ma, amikor a líra egyre kevésbé hangsúlyos közlési forma. Grass véleménye többet nyom a latban, mint egy költőé általában, bár Izraelről sokan sokféle butaságot írtak le megszületése óta prózában is, a líra pedig igen szubjektív műfaj, ahol a privát érzelmeknek nagy a jelentőségük. Világpolitikai fontosságot nem helyénvaló egy versnek tulajdonítani, akkor sem, ha szenzációt orrontva, három világlap közli is egyszerre.

Igen helyes azonban visszautasítani a Grass versében megfogalmazott politikai üzenetet, mely tévedés, vagy szándékos elferdítése a valóságnak. Hamis összefüggést feltételez, és egy nehéz szomszédságban felépített és megőrzött, mégannyira nem tökéletes demokráciát (Izrael) állít párhuzamba egy többé-kevésbé tökéletesen működő diktatúrával (Irán).

A világot nem az izraeli atombomba fenyegeti. Aki ezt mondja, mondhatná azt is: Izrael léte maga a veszélyforrás; annak az Izraelnek a léte, melyről a vészkorszak után az ENSZ hozott döntést. Izraelt számos arab/iszlám ország kezdettől fogva halálra ítélte, messze azelőtt, hogy atombombája lett volna, és e halálos ítéletet – kevés kivétellel – azóta sem függesztették fel, sőt időről időre hangoztatják.Mindez független attól, milyen a politikai széljárás Izraelben. Mert Izrael hibázhatott az elmúlt évtizedek diplomáciai, illetve katonai lépései során, de nem akarta szomszédjainak sem országát, sem népét elpusztítani, ellentétben a vele szemben állókkal. A világbékét ők fenyegetik.

Izrael németországi nagykövetsége szerint Grass verse „az antiszemita hagyományhoz illeszkedik” – tudósít az Index. „A nagykövetség honlapján megjelent közlemény szerint »amit el kell mondani, az az, hogy az európai hagyományhoz tartozik« a zsidók rágalmazása rituális gyilkossággal. Korábban az volt a vád, hogy keresztény gyermekek vérét használják macesz – kovásztalan kenyér – készítéséhez, most pedig az, hogy »a zsidó állam az iráni nép kiirtására törekszik« – áll a közleményben.”

A német kormány visszafogottan reagált, szóvivője a Népszabadság híradása szerint a művészet szabadságával érvelt, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy német politikusok bírálták is Grasst. Ruprecht Polenz, a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke például pontos szavakkal fogalmazott, amikor azt mondta, Grass „összekeveri az okot az okozattal”, hiszen nem Izrael, hanem éppen Irán fenyegeti a világbékét.

Írókkal, költőkkel is előfordul, hogy valótlanságokat állítva szólalnak meg, idős emberek esetén még korukat is figyelembe kell venni, hogy méltányosan ítéljünk megszólalásaik felett –még akkor is, ha kamaszként az SS-ben szolgáltak.

Ha Izrael vezetői helyében lennék, én nem nyilvánítottam volna nem kívánatos személynek Günter Grasst. Inkább látogatásra hívtam volna meg Izraelbe, hogy bő tényanyaggal szolgáló történelmi előadásokat meghallgatva, körültekintően tudjon önbírálatot gyakorolni és visszavonni kínos versét.

A szerző író, a Szombat főszerkesztője