Elég volt egyetlen verset írnia Günter Grass német írónak, és máris tele lett vele a világsajtó. Az Amit el kell mondani nem különösebben jó, nem is feltétlenül igaz vers. Izraelt bírálja benne egy fontos német író, aki a második világháborúban – rövid ideig –a Waffen SS egyenruháját is hordta. – Ha egy írónak nincs több eredeti ötlete, akkor elkezd tabukat döntögetni – sommázta véleményét rosszmájúan Wolf Biermann költő és énekes, a keletnémet protesztmozgalom tagja.

Nem ez az első eset, hogy a Bádogdob írója, Willy Brandt egykori szociáldemokrata kancellár lelkes híve, az SPD oszlopos tagja, politikai frontot nyit. A fal leomlása után a német újraegyesítés ellen agitált. Gerhard Schröder reformcsomagja, az Agenda 2010 ellen tiltakozva utcára ment a tüntetőkkel.

Szereti a politikát, enélkül nem tudott volna nagyregényeket írni, de ez nem jelenti azt, hogy értene is hozzá. A német sajtó ízekre szedte a verset, amelyben Grass azt írta: Izrael, amely fenntartja magának a megelőző csapás jogát, nagyobb veszélyt jelent a békére, mint az állítólagos atomprogramon dolgozó Irán. Felrótták neki, hogy elfelejti megemlíteni: az iráni államfő az, aki megkérdőjelezi Izrael létét, az iráni atomprogram okoz évek óta fejtörést a világ nagyhatalmainak, éppen átláthatatlansága miatt. Arról nem beszélve, hogy a Tel-Aviv által soha el nem ismert, de valószínűsített izraeli atomfegyver nem borítja fel a térség ingatag stabilitását, ám valóságos földrengést idézne elő a Közel-Keleten a nem mindig kiszámítható iszlám teokrácia kezében levő bomba.

Ám a vita ma már nem erről szól, és ez az ultraortodox Sasz párthoz tartozó izraeli belügyminiszternek köszönhető.

Eli Jisaj a vers miatt Izraelben persona non gratának, antiszemitának minősítette Grasst, és felvetette, hogy fosszák meg Nobel-díjától. Ezzel nagy szolgálatot tett az idős írónak, akinek tüstént rengeteg támogatója akadt. (Köztük az iráni kulturális miniszterhelyettes, de ennek nem biztos, hogy szívből örül.) A verssel lehet és kell is vitatkozni, de Grass életművét nevetséges emiatt kiátkozni. Egy demokrácia olykor kénytelen elviselni művészeinek és íróinak „buta” mondatait is. Grass is magyarázkodik: ma már jobban meggondolná a szavait, mondta egy interjúban. Elvégre ő csak a Netanjahu-kabinet politikája ellen próbált szót emelni, s azt egyébként izraeli értelmiségeik is kritizálják.

Kényes kérdés, és a német sajtóban időről időre elő is kerül: lehet-e úgy bírálni egy kormány – mondjuk az izraeli – politikáját, hogy azt ne az adott ország és társadalom elleni támadásnak véljék?

Egy német publicista szerint Izrael elszalasztott egy esélyt. Günter Grasst a világszenzáció-számba menő kitiltás helyett meg kellett volna hívni Izraelbe, hogy a saját fülével hallja, „amit (az izraeliek szerint) el kell mondani” az iráni fenyegetésről.