Lényegében elrettentő példaként említik országunkat abban a kedden nyilvánosságra hozott elemzésben, amelyet a jövő héten megjelenő világgazdasági előrejelzéshez csatolnak. Ez pedig kapcsolódik az IMF és a Világbank tavaszi ülésszakához. A tanácskozáson a globális fejleményeket taglalják majd, ám közben az Orbán-kormányra is egyre nagyobb figyelem irányul: vajon valóban meg akar-e állapodni a valutaalappal? Az elemzés magyar bekezdései eközben újabb súlyos nemzetközi kritikával érnek fel, s megkérdőjelezik a kormányzati döntéshozók szakértelmét.

A tavaly ősszel megalkotott végtörlesztési konstrukcióval összefüggésben három alapvető aggályt fogalmaz meg a tanulmány: azok a háztartások szabadultak meg a tehertől, amelyek egyébként is tehetősek, továbbá a kötelező programot rákényszerítették a bankokra, amelyek nem voltak felkészülve ilyen méretű veszteségek elviselésére, így kénytelenek visszafogni hitelezési tevékenységüket. S végül a magánszerződések visszamenőleges hatályú átírása súlyosan sérti a befektetőket.

Ilyen kevéssé körültekintő és a helyzetet inkább súlyosbító „megoldást” az IMF a kilencvenes évek Kolumbiájában talált. Ám akadnak követhető példák is. Lehetne okulni a tapasztalatokból, ha a döntéshozók jobban ismernék a világgazdaság történetét.

Az IMF napjaink Izlandját, a kilencvenes évek Észak-Európáját és az 1930-as évek Amerikáját ajánlja. Utóbbi esetében a nagy válság utáni időszakot, amikor Roosevelt elnök alatt a hitelezők és az adósok érdekeit úgy sikerült közelíteni, hogy nyolcszázezer lakást nem árvereztek el, mert egy szövetségi intézmény létrehozásával megnyújtották a törlesztési időszakot. Csökkenteni lehetett a napi terheket és úgy átcsoportosítani a jövedelmeket, hogy azok a szerényebb anyagi helyzetű családok kerültek kedvezőbb helyzetbe, akiknek a fogyasztási hajlandósága nagyobb volt.

A tanulmányban közölt táblázat jól rávilágít, hogy miközben a magyar háztartások adóssága a jövedelmükhöz képest nem növekedett olyan drámai arányokban, mint például a balti államokban vagy Írországban – bár devizában kiugrónak számított –, a fogyasztás nálunk esett a legnagyobb mértékben.

Mi ebből a tanulság? Az IMF szerint az, hogy ha a lakáspiaci csődöt és a recessziót a háztartások nagymérvű eladósodása előzi meg, akkor a gazdasági visszaesés súlyosabb és hosszabb lesz. Mint az említett példák utalnak rá, a megfelelő kormányzati beavatkozás enyhíthet ezen a helyzeten, a kapkodó viszont – pechünkre – nagyot ronthat rajta.