(Hogy a gyors újjáválasztás szándéka mögött szerepelt-e motívumként a kormányzat részéről, hogy megszabaduljon a Loránd Ferenc nevével fémjelzett testülettől, s lojálisabb összetételben bízzon? Ezt bizonyítani nehéz, de a gondolattól nem könnyű szabadulni.) A vita olyan volt, amilyen. Annak is vannak tanulságai, hogy sokan tanártársaikkal folytatott beszélgetésekre alapozva sokallották, mások ugyanezen az alapon kevesellték a „visszatöltött műveltségtartalmakat”. Ezzel igazolva a feltételezést (így az enyémet is), hogy a NAT-nak a „tananyagtartalmaktól” való mentesítése – s az ezekre csupán utaló kompetenciákkal való helyettesítése – a terméketlen vitát előzi meg: rábízza a tananyagok meghatározását az alkalmazókra, jelen szabályok szerint a kerettanterv-fogalmazó szakemberekre, sőt – az ős-NAT szellemét idéző – merészebb elképzeléseim szerint akár a tantestületek és partnereik helyzetelemzéseken nyugvó egyezkedéseire. Érdekes volt ezen túlmenően, hogy a legélesebb vita a természettudományos nevelésről zajlott. A „fizikusok” keményen bírálták az Ember és természet műveltségterület egyoldalúnak mondott koncepcióját, s egy integrált természettudomány tantárgyképe helyett követelték a hagyományos tudománykövető diszciplínák visszaállítását. Az államtitkár asszony ebben az esetben megvédte csapatát, vállalva az Akadémiával való szembenállást is.

Számomra az értékközvetítésről szóló bevezető fejezet körüli vita volt az igazán tanulságos. Azt a kritikát visszautasította az előterjesztő, hogy ez az értékvilág „egypólusú” volna.

Pedig az! Olyan világnézeti álláspontot sugall, mely mellett alternatív értékek, akár értékváltozatok nemigen férnek meg. Hiszen már indító ideológiájában is ott a hangsúly: új értékalapokra helyezni az oktatást. Megtámasztják mindezt (a NAT szövegében ugyan nem szereplő, de a kommentárokban rendre megjelenő) rágalmak. Ezek szerint a megelőző NAT-ok, az iskolarendszert formáló politikák erkölcsi deficitet okoztak az ifjúság körében, élesebben szólva ezek idézték elő az erkölcstelenség társadalmi jelenségét. E rágalommal szemben szól írásom.

Kezdjük azon, hogy a beterjesztett NAT-tervezet éppúgy az Európai Unió lisszaboni nyilatkozatának kulcskompetenciáját idézi alapként, mint elődje, az értéknélküliséggel kárhoztatott. Ez a nyolc (a magyar változatban kilenc) norma egyértelműen és világosan meghatároz egy emberképet, a XXI. század nemzetközivé váló világában hatékonyan eligazodni tudó, posztmodern ember eszményét. Vagyis nincs „új” értékalap! Azt állítani, hogy van, demagóg visszaélés az „új” kifejezés tartalmával (ahogyan „első” nemzeti tanévnyitót tartottak a magyarországi oktatás ezer-valahanyadik évében, „első” nevelési konferenciát az emlékezetesen megzavart „Suliexpón” stb.).

De „egypólus” az van! Már azzal is, hogy a fenti kulcskompetenciákat mégsem ismerik el az alkotók egy érvényes emberkép alapjául. Fölébük tákolnak egy szintet: ez pedig az „erkölcs”, az erkölcs tanításának világa. Mintha létezne egy olyan „metaszintje” az emberi magatartásoknak, melyeket nem az emberi-társadalmi tevékenységeknek az a rendszere hordoz, amit a fentebb említett emberkép leír! Az erkölcsnek ilyen felfogása – mely aztán hamar szinonimájává válik az „erkölcsök és a vallások” tanításának – maga az „egypólus”.

S még egy adalék. Az „értékdeklaráció” másból levezethetetlen kiindulópontja a nemzet. Egy olyan nemzetkép, mely szintén híján van napjaink gazdag, árnyalt, multikulturalitást vállaló valóságával való szembenézésnek. Csak emlékeztetek: a Fidesz–KDNP-kormány egyik legelső, szimbolikus gesztusa volt – napokkal megalakulása után – az Óvodai nevelés alapprogramjából (ez a NAT „kistestvére”) törölni a „migráns gyerekek” fogalmát.

S még sorolhatnánk. A NAT új szövege egy világnézeti offenzíva, a kultúrharc eszköze lesz.

A szerző az OKNT tagja (az egyik ellenszavazat)

– „Máskéntgondolkodás miatt osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem...” Na de Zoltánka! A héten már másodszor!