Békemenet 3

A Nem leszünk gyarmat! üzenettel a kormány mellett két nagy tüntetést szervező, a fő kolonialista IMF-et leszóló Békemenet vezetői az IMF magyarországi „helytartójával” készülnek konzultálni. A mai sajtónyilvános megbeszélésen azt a kérdést kívánják feltenni, hogy miért húzódnak el a tárgyalások Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap között. Vagyis sürgetnék e tárgyalásokat. Hogy minél előbb gyarmat legyünk?

A január 21-i és a március 15-i Békemenet egyik szervezője, a Civil Összefogás Fórum húsvét után találkozik Irina Ivascsenkóval, az IMF magyarországi vezetőjével. Mert tudni szeretnék, miért nem képesek továbblépni a felek, hogy a megbeszéléseket milyen politikai tényezők befolyásolják. Azt is ki szeretnék kifejteni, hogy a magyar civil társadalom hogyan éli meg ezt a huzavonát.

Ugyanazt szeretnék megtudni, mint a miniszterelnök, akinek hadüzenete – „Ha az IMF jön, akkor én el!” – sokat finomodott az elmúlt hónapokban. Különösképpen, hogy a decemberi ígéret – március végére sitty-sutty, meglesz a megállapodás – április elejére úgy módosult, hogy szegény Orbán Viktor ül magában egy előretartott tollal, de bezzeg az IMF nem akarja megkötni a fránya hitelszerződést. („Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek”.) Bánatában nagyot üt a szamár fejére, és nekimegy az Európai Bizottságnak: „Ezzel a mentalitással egy vidéki kócerájt sem lehetne elvezetni... Szamárság, hogy nem is akarunk megállapodni”.

Na most a hitelről tudjuk, hiszen ezt mondják fél éve, hogy voltaképp nincs rá szükségünk, a magyar gazdaság ugyanis – hála az egykulcsos adónak és a szuperbruttó kivezetésének – rendkívül jól teljesít. Matolcsy György interpretációjában pedig egyenesen szárnyal.

Akkor viszont mit kérdezősködnek a civilek? És miért zavarja Kövér Lászlót (a Le Monde-nak adott interjújában), hogy valakik cicáznak velünk? „Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania” – mondta a házelnök, aki botrányosnak tartja, hogy a hitelszerződést össze akarják kötni politikai követelésekkel. „Nem mi vagyunk azok, akik időhúzásra játszanak” – így Kövér. Szerinte a másik fél játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon, és talán azért, mert egy újabb mély pénzügyi válságra számít, amely kiszolgáltatottabbá, így rugalmasabbá tenné a magyar kormányt.

Bonyolult a gyarmatosítás. Először kipaterolják az IMF-et, az utcán az CCCP-rel azonosítják az EU-t, míg végül minden követ megmozgatnak a megállapodásért. Nem szeretnék plagizálni, de Hajós András Heti Hetesben felolvasott fiktív Orbán-levele teljesen megfelel a valóságnak: „Tisztelt Barroso úr! Azzal fordulok önhöz, hogy az ön ellen folytatott szabadságharcomat támogatni és finanszírozni szíveskedjen...”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.