György Péter: Miért neonáci a Jobbik?
„Hadat manapság nem szokás üzenni, a háború megy tovább. Mindennapivá vált a felfoghatatlan...”
Ingeborg Bachmann: Nap mint nap (Adamik Lajos fordítása)
A Solymosi Eszter ügyében, napirend utáni hozzászólásként a parlamentben elhangzott, részükről kommentár nélkül hagyott, tehát a Jobbik saját álláspontjaként érthető nyilatkozat segít megválaszolni a fenti kérdést, világossá tenni a párt tagjai és követői számára, hogy miért nem egy puszta retorikai fordulatról van szó. Mit jelent, hogy ők mindannyian egy neonáci párt parlamenti képviselői, illetve követői. Megemlékezni Solymosi Eszter halálának 130. évfordulójáról s a beszédet az 1882 óta folyamatos jelen lévő liberális szellem elleni vádemeléssel kezdeni, nem hirtelen jött indulatból fakadó köznapi magyar zsidózás, MIÉP-es rutin vagy csupán a Jobbik szokásos antiszemita kirohanásainak egyike. Sokkal fontosabb dolognak lehettünk tanúi.
Ez az amúgy egyéb neonáci beszédekből összeollózott, copy-paste szöveg ugyanis a Jobbik aktív és rettenetes nemzeti emlékezetprogramjának a bizonyítéka. Eszerint ezek a gazemberek számon tartják a szerintük zsidók által elkövetett bűntetteket, s az évforduló-fetisizmusuknak megfelelően nyilvánosan beszélnek is róla. A Jobbik képviselője, Baráth Zsolt (egykor tanító volt ez az ember, majd szociálpedagógus lett, és fiatalkorúakat nevelt) elég ügyesen gyáva volt, tehát nem állította azt, hogy a zsidók ölték meg rituális okoknál fogva Solymosi Esztert. Mindössze arról beszélt, hogy 1882 óta sem tudjuk, mi történt, s azt nem is tudhatta meg a magyar ember, mert a nemzetközi összeesküvés megkötötte a magyar bíró kezét.
A Jobbik, ez a komor ideológiai párt tehát nem felejt. Baráth képviselő az áldozat vezetéknevét elhagyva beszélt róla. Eszterként, személyes ismerőseként említette az 1882-ben, Tiszaeszláron eltűnt kislányt. A rémálom, tehát a vérvád emlegetése Baráth képviselőnek és mögötte a rohamosztagokat alkalmazó pártnak, a Jobbiknak tehát személyes ügye, s ez az, ami a nácizmus világos öröksége.
1944. április 6-án, a franciaországi, isten háta mögötti Izieu-ben, a Savoyai-Alpok egyik falvában lévő zsidó árvaházban megjelent az SS, és Klaus Barbie parancsára az ott lévő negyvennégy kisgyereket s hét felnőttet autókra rakták. Negyvenkét gyerek s öt felnőtt Auschwitzban lelte halálát gázkamrában, hárman Tallinnban pusztultak el.
A kiváló történész, Alon Confino azért idézte fel ezt a történetet, hogy ezzel is érveljen a nemzetiszocializmus ideológiai gonoszságának példátlansága mellett. Klaus Barbie soha nem látta azokat a gyerekeket, akiket ellenfelének tekintett. 1944 áprilisában csak azért pusztíttatta el őket, mert zsidók voltak. Semmi másért. Nem tudott, s nem is akart tudni róluk semmi személyeset: puszta létük elég ok volt a szó szerint semmihez sem hasonlíthatóan rettenetes halálukhoz. (Ad notam: Ernst Nolte történész –a Terror Háza nagy barátja – szerint humánusan gyors halálukhoz a gázkamrákban.) Nos, a Jobbik ezt a szellemet örökölte meg. Semmi nem érdekli őket, ha zsidókról van szó, a zsidók a nemzet ellenségei. Én tehát önmagam ellensége vagyok.
„Eszter” magyar lány volt, a mi lányunk, akit mi, magyarok gyászolunk, akinek haláláért ma is vádolunk, mert a zsidók máig nem engedték meg, hogy fény derüljön az igazságra. S ezt is számon tartjuk. A Judenfrei, zsidóktól megszabadított világ a megváltás maga.
Ez a tiszta beszéd az, amely méltó választ érdemel. Csakhogy azt nem olyan könnyű ám megadni, mint első pillanatban hinnénk. Mert még mindig nincs bennem semmi indulat ezek iránt a gazemberek iránt, mindössze a mélységes levertség melankóliáját érzem. Ha őszinte akarok lenni, a megvertség tüneteit észlelem magamon. Mert akármi történt ebben az országban, ezen a világon, ezeknek az mit sem számít. Tanító volt ez az ember? Mit tanított, ami végül ide juttatta? Mi tette tönkre az életét, hogy ismeretlen emberek életét akarja tönkretenni? Mi vezette arra a belátásra, hogy a vérvád őrületét tudása, személye részévé tegye? Miként kezdett el gondolkozni mindezen?
A Jobbik képviselői a megtanulható személyes gyűlölet hívei. Annak példái, hogy a felelőtlen szavak végül mire vezettek. Komolyan sajnálom, hogy a Jobbik képviselői sorra mind tönkreteszik a saját életüket. Egyetlenegyszer járnak ezen a világon, s éltüket mégis a nácizmusnak, az embertelen iszonyatnak áldozzák. Nem is marad utánuk majd más, csak a felejtés és a megvetés. De hát felnőtt emberek. Saját életükről persze saját maguknak tartoznak elszámolással. Ha ezt akarták, hát végezzék így. De a mások életét nem tehetik tönkre. Ez pedig már a törvény, a demokratikus politikai közösség, tehát a magyar nemzet kérdése.
A korlátozatlan szólásszabadság és a gyáva antiszemita gyűlöletbeszéd pedig soha nem voltak azonosak.
