Friss Róbert: Frekvenciák

Az InfoRádió 95,8 MHz-es budapesti körzeti kereskedelmi frekvenciájának pályáztatását (is) megkezdte a Médiatanács. A a nyertesnek húsz százalék zenét is szolgáltatnia kellene, az InfoRádió viszont jelenleg csak híreket és interjúkat ad. Azok az ezrek, akik demonstráltak a Klubrádió megszüntetése ellen, felsorakoznak-e majd az InfoRádió mellett is?

Nem nyugodhat a rádióspiac. A politika mozgatja. Még nem csitultak el a Klubrádió körüli botrányhullámok. Még csak most jött a magyar gazdasági-politikai elitet kellemetlenül érintő hír, hogy a Világbank mellett működő washingtoni nemzetközi választott bíróságon beperelték Magyarországot a 2009-ben elvesztett frekvenciáik miatt az egykori Sláger Rádió amerikai tulajdonosai. A 2009-es pályázat elbírálása volt az egyik első lépés a független hangok elhallgattatásának magyarországi folyamatában, állítják, s azt is, hogy az akkor ellenzékben lévő Fidesz, illetve az éppen kormányzó MSZP képviselői megkeresték őket, állapodjanak meg velük, hogy esélyük legyen a hosszabbításra.

Ez a mikrofon már elnémult
Ez a mikrofon már elnémult

A „képviselők” vagy tagadják a találkozókat, vagy másként emlékeznek rájuk. Túl sokat ma sem tudunk. Ami biztos: a Danubius és a Sláger vesztett, megszűnt, lett helyettük Neo FM és Class FM. Az akkori médiahatóság, az ORTT elnöke, Majtényi László pedig, jogtalannak nevezve saját, pártdelegáltak által alkotott testületének eljárását, lemondott.

Mégis, a „pártközi egyeztetések áttekinthető, boldog korszakaként” emlegethetjük azokat az időket. Ma már más világ van. Kedden derült ki, hogy (a többi között) az InfoRádió 95,8 MHz-es budapesti körzeti kereskedelmi frekvenciájának pályáztatását (is) megkezdte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

A pályázatok értékelési szempontjai hivatalosan megegyeznek „a korábban meghirdetett budapesti kereskedelmi frekvenciákéival”, így a Klubrádió 95,3 MHz-es csatornájának pályázatával. A Médiatanács április 17-én tart közmeghallgatást, amelyen mindenki elmondhatja a véleményét erről – ennek „sikerességét” a Klub példájából ismerjük –, a pályázatokat ezt követően véglegesítik.

A 95,3-as frekvencia ma (még?) a Klubrádióé, bár nem oly rég kifejezetten zenei rádióra szabott pályázatot írtak ki rá. Vagyis a Klubrádió ellen pályáztattak, hiszen az „beszélő rádió”, bár zenei programokat is sugároz. Mindenesetre többet, mint az InfoRádió, amely csak híreket és interjúkat, azaz csak szöveget ad. Most húsz százalék zenét is szolgáltatnia kellene. Ezért aztán, még ha ki tudná is termelni az elvárt szolgáltatási díjat (nem tudja), híradóként akkor is le-, de legalábbis lejjebb húzhatná a redőnyt.

Az Info az egyik legszínvonalasabban szerkesztett rádió, hangvétele „békeidőben” neutrális, választások idején is csak az áruló jelekre kihegyezett szakmai fül fedezheti fel benne Fidesz-közeliségét, a Fidesz nem is tekinti igazán pártbarátnak. Kivált, hogy konkurenciája lehet egy az utóbbi időben markánsan terjeszkedő fideszes médiabirodalomnak, abban is főként a Lánchíd Rádiónak. A két tulajdonosi kör nem azonos, s bár a „fideszes” érdekhálók felderítése nem egyszerű, annyi biztos, hogy van, amelyiket az üzlet, s van, amelyiket a politikai elkötelezettség vezérli, amikor médiabirodalmát irányítja. Most vagy valamiféle „alulról jött” harc dúl a két tulajdonosi csoport között, esetleg a valamiféle „felső erő” a Lánchíd Rádió „markáns” hangja felé szeretné tolni az Info mérsékelt hallgatóit.

Mindez csak feltételezés. Ám van itt egy nagyon is konkrét kérdés: vajon azok az ezrek, akiket politikai elkötelezettségük és érzelmeik többször demonstrálásra kényszerítettek a Klubrádió megszüntetése ellen, felsorakoznak-e majd az InfoRádió mellett is, felismerve a csapdát, amelybe a sajtószabadság megint belelépni készül?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.