Elődje, George W. Bush, az első XXI. századi amerikai elnök, még szinte kizárólag Irakra és Afganisztánra összpontosított, a szeptember 11-e nyomán meghirdetett, terror elleni háború jegyében. Ugyanakkor tavaly, a terrortámadások tizedik évfordulóján az angolszász sajtóban megjelent cikkek talán legokosabbika az volt, amelynek szerzője a Financial Times hasábjain azt fejtegette, „9/11” hogyan NEM változtatta meg a világot.

Az – és ezt már mi tehetjük hozzá –, hogy az Egyesült Államok lassú, de elkerülhetetlen hanyatlásával, valamint Kína kevésbé lassú, de éppúgy elkerülhetetlen felzárkózásával egy újra kétpólusú világrend kontúrjai rajzolódnak ki, alighanem nagyobb hatást gyakorol majd a XXI. századra, mint az afgán–pakisztáni határvidék mégoly szörnyű terrorfészkei. Amerikában az okos szülők spanyolra taníttatják a gyerekeiket. A még okosabbak kínaira.

Ha lassan is, de fordul a földgömb. Ázsia óriása nemcsak gazdaságilag, katonai értelemben is próbálgatja szárnyait. Erre adott reakció az amerikai csapatok a héten megkezdődött ausztráliai telepítése. Pár éven belül 2,5 ezerre bővülhet a létszámuk. Ha hozzávesszük ehhez a Japánban, Dél-Koreában állomásozó amerikai erőket is, miközben a japán Okinaváról több ezer tengerészgyalogost telepítenek át Guamra, a nyugati csendes-óceáni USA-bázisra, akkor egyre formásabb amerikai védelmi lánc képe rajzolódik ki. Mint ahogyan Kína is kigondolta a maga stratégiai „gyöngysorát” az egymás után következő tengerek végtelenében, egészen az északkelet-afrikai Port Sudanig.

Egy évvel ezelőtt, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség Fort Meade-i múzeumában járva ébredtem rá, XX. századi gyerekekként milyen keveset tanultunk a Csendes-óceán térségéről. Hogy csak a világháborúkból vegyünk példát: Ypern, Dunkerque vagy Coventry még a közepes műveltségűeknek is mond valamit, a Csendes-óceán vidékéről szóló ismereteinket legfeljebb a Pearl Harborről szóló mozifilm menti meg. Ott, a múzeumban például a midwayi csata, a második világháború egyik nagy ütközete eseményeit elevenítették fel, hírszerzési szempontból.

A Világbank februári jelentése szerint Kína, amely nemrég már felzárkózott a második helyre, lekörözve Japánt, még 2030 előtt a világ vezető gazdasága lehet. (Még később India veheti át ezt a szerepet.) Ne vizionáljunk háborút. De ne is legyünk naivak. Látva a folyamatos kínai erőfitogtatást és csökönyösséget, például Délkelet-Ázsia stratégiai Dél-kínai-tengerének területi vitái kapcsán, nincs okunk azt sem feltételezni, hogy – mint a brit birodalom összekovácsolója, Cecil Rhodes annak idején megfogalmazta – a kereskedőt ne követhetné a zászló Kína esetében is.