Épp húsz évvel ezelőtt írtam, a többség még írógépet használt akkoriban, és ami azt illeti, ellenőriztem valamelyik este: bő egyharmada lábjegyzet, jó hosszú az irodalomjegyzék, és idézőjelek is akadnak benne szép számmal. Ettől még, felteszem, megmosolyogtató olvasmány lehet mai szemmel nézve. Hiszen kit érdekel ma már, hogy száz évvel ezelőtt egyetlen párt sem tudott szociáldemokrata programmal érvényesülni mindaddig, amíg az élcsapat mögé föl nem sorakozott a szervezett munkásság?

Mondom, sok vidám pillanatot szerezhetünk magunknak, ha most hótt komolyan nekiállunk átvizsgálni az utóbbi évtizedekben született szakdolgozatokat, kisdoktorikat, netán PhD-ket. Aki viszonylag gyakran olvas régi szövegeket, az pontosan tudja: alig van írásmű, legyen újságcikk, ételrecept vagy tudományos értekezés, amelynek már a szóhasználata is ne volna pár évtized múltán ellenállhatatlanul mulatságos. Nem beszélve arról, hogy – a természettudományokat leszámítva – pár évtizeddel ezelőtt már a témaválasztásra is erősen rányomja bélyegét az uralkodó világnézet és a történelmi-politikai helyzet, és akkor még nem beszéltünk a bevettnek számító frazeológiáról. Szóval csak rajta, tessék kutakodni a könyvtárakban, végigolvasni ezerszám a kisdoktorikat, vagy célzatosan rákeresni a politikusok diplomamunkáira – kacagástól lesz hangos a Kárpát-medence.

Amúgymeg gondolkodjunk egy kicsit józanul:mégis, ki böngészné át ezerszám a gyanúsnak minősített tudományos értekezéseket? Hol van erre elegendő tudós és pláne ráérő elme? És legfőképp: mi szükség is volna erre? Különösen, hogy az ítélet már akkor megszületett, amikor ez az eszement ötlet felmerült. Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető már hétfőn, Schmitt Pál lemondásakor úgy fogalmazott, hogy a múltban „nagyon sokan hasonló szabályok szerint alkották meg dolgozataikat”. Amire természetesen semmiféle bizonyíték nincs, viszont egy ilyen kijelentés arra pompásan megfelel, hogy egyrészt – a laikus közönség szemében legalábbis – elkenje a plágiumban vétkesnek talált volt államfő felelősségét, másrészt elterelje a figyelmet arról, hogy a kisebbik kormánypárt minden ésszerű határon túl, szervilis lelkesedéssel ünnepelte Schmitt ártatlanságát.

Ebbe az utcába sétálnak be mindazok, akik most vétlenségüket bizonygatják, vagy épp átvilágítást követelnek önmaguk számára. Észre sem veszik, de éppen ők legalizálják a gyanú szétterítését, relativizálják a bebizonyított vétket. Pedig az ég adta világon semmi sem változott múlt csütörtök óta: Schmitt Pálról kiderült, hogy csalt a saját munkájaként benyújtott disszertáció elkészítésekor, ezért nem viselheti tovább a doktori címet. E körben minden másról fölösleges beszélni.