Az LMP látványosan bebukta a népszavazást, kár ezt szépíteni. Kiderült, hogy hiába a tiszteletreméltó hit és elszántság a változtatásban: tőlük most ennyire futja. Mint amikor a magasugró ütemes tapsot kér a közönségtől (mint ha ezen múlna az eredmény), majd tüdőmély levegővétel után nekifut, elrugaszkodik, megfeszülnek az inak és behomorít – a léc alatt.

LMP-gyűlés az új alkotmány ellen a Vörösmarty téren

Köszönjük, viszontlátásra. Persze lehet méricskélni a poharat, és kétségkívül meg lehet állapítani, hogy félig azért tele van az, de önámítás lenne elfelejteni: teli korsót ígértek, ráadásul dagadt habbal a tetején. Azt mondták: ezzel aztán alávághat a nép a nemzeti együttműködésnek. Ehelyett maguknak vágtak oda.

A népszavazási kudarc rávilágít az LMP hiányosságaira. Az ökopárt régóta tudott és alapvető problémája éppen a saját fundamentuma: a „lehetmásság”, a „különutasság”, a politikai elittől való különbözni akarás. Mert ami Parlamenten kívül, a sorompóhoz láncolva, vagy épp a Sándor-palota előtt sátrazva könnyebben demonstrálható, aza zülésteremben például a kritizált egykulcsos adó többletjuttatásait a pártkasszának visszaosztva, a végtörlesztést előbb leszavazva, majd kihasználva, már kevésbé hitelesíthető. Félreértés ne essék, az LMP mindent megpróbál. Méghozzá tisztességgel. Miközben vergődik saját eredettörténetének bizonytalansága, valamint a fordított evolúciójából adódó problémák (előbb lett parlamenti erő, mintsem kitalálta és megépítette volna saját magát) között, addig egyetlen köztéri megnyilvánulásában is több kreativitás, innováció és szellem van, mint a többi ellenzéki erő legtöbb elgondolásában. Míg a balközépnek csupán egy-egy karcos közleményre futotta pél dául a Schmitt-ügyben, addig a zöldek tábort vertek az államfő ablaka alatt. Míg volt szocialista, aki állítólag saját kocsin ment a rendőrségre, hogy képviselőtársaihoz hasonlóan őt is előállítsák az LMP láncolós akciója után, addig az ökopártiaknak volt merszük személyesen megrángatni a kétharmad kövérlászlós bajuszát.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy komoly politikai erő nem performance-okkal fogalmazza meg magát, ahogy ezekkel az akciókkal az LMP sem jutott messzebbre néhány bulváros címlapnál. És ez a népszavazási kampány legnagyobb tanulsága is. Hogy hiába jó az ötlet, ha nem egyszerű, könnyen érthető kérdéseket tesznek fel, és nem állítják maguk mellé időben a kellő szövetségeseket, akkor a végén bizony magukra maradnak.

Az LMP mint egy esetlen kamasz: már tudja, hogy nagyjából mit akar, láthatóan van esze és lelke is hozzá, de még mindig lóg rajta az ing, dadog udvarlás közben, és olykor magát gáncsolja el, ha a busz után fut. És miközben kínosan ugyanazt mondják a legtöbb esetben, mint az MSZP, mégmindig ódzkodnak felvállalni saját baloldaliságukat. Attól félve, hogy a szocialisták „lenyúlják a show-t”, a népszavazás kapcsán sem kérték a segítségüket, holott az MSZP álmából felkeltve is összekalapozza a szükséges aláírás-mennyiséget.

Az LMP még mindig egyszerre akar szűznek megmaradni és édeshármasban bujálkodni. Az meg ugye nem megy. De Lehet Még Próbálkozni.