Moslék

A rendőrség megszüntette a nyomozást a Betyársereg vezetője ellen. A fickó tavaly egy szélsőjobboldali rendezvényen arról értekezett: el kell jutni oda, hogy valaki meg tudja húzni a gépkarabély elsütő billentyűjét, például akkor, ha „másabb bőrszínt lát”.

Mondott egyebet is. Vajon – idézzük – „bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?” A Fővárosi Hírhatár internetes portál beszámolója szerint a rendőrség nem vitatta, hogy a kijelentések alkalmasak gyűlölet kiváltására, de a közösség elleni izgatás megállapításához ez kevés. Bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha a kijelentések okozta veszély a „sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét hordozza”.

Ne csodálkozzunk, hogy ilyen figurák szabadon szaladgálnak.

A Baráth Zsolt nevű jobbikos képviselő egyenesen a parlamentben melegítette fel az eltűnt tiszaeszlári szolgálólány, Solymosi Eszter százharminc évvel ezelőtti ügyét. A vérvádat. Azt hihetnénk, hogy az antiszemitizmus pont azért kénytelen újabb és újabb szennycsatornákat keresni magának, mert efféle ostobaságokkal ma már a legbutább nácikat sem lehet megetetni. A jobbikosok mégis próbálkoznak. Mert végtelenül lenézik a magyarokat. Úgy gondolják, a legprimitívebb, aljadék szövegeikre is van igény. Ha nincs, támasztanak.

Az LMP szerint olyasmi történt, ami utoljára akkor volt lehetséges, amikor a parlamentben hivatásos antiszemiták és fajvédők ültek. Az MSZP is mandátuma visszaadására szólítja föl Baráth Zsoltot. Elgondolkodva azon, hogy a kormány vagy a maga nevében teszi, Fónagy János utasította vissza az elhangzottakat. Az elnöklő jobbikos Balczó Zoltán nem tette, pártjából páran még meg is tapsolták a szónokot.

Hivatásos antiszemiták, fajvédők. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.