Egyik bulvárlapunkból tudjuk, hogy Orbán Viktor Münchenben jártában ellátogatott az FC Bayern otthonába, az Allianz Arenába, ahol is felbukkant a klub elnöke, Uli Hoeness, s kérdéssel fordult a magyar vendéghez.

Nem arra volt kíváncsi, hogyan áll a Videoton vagy Schmitt Pál szénája, hanem azt, hogy mi van a magyar frankhitelesekkel!? Ezt az epizódot egy hetilapunk olyan viccesnek találta, hogy az írást beillesztette Tücsök és bogár című rovatába. Holott egy cseppet se volt vicces. Tudniillik Uli Hoeness nemcsak klubvezér, hanem kőkemény bajor üzletember, akit erős szálak fűznek a Bayerische Landesbankhoz, a magyar MKB tulajdonosához. Tudnia kellett, hogy az MKB mekkorát bukott a banksarcon s kiváltképp az orbáni végtörlesztésen, s azt is, hogy ez a veszteség valósággal „leamortizálta” az anyabankot. Ezért viszonozta Orbánnak a Bayernt dicsérő szavait látszólag illetlen kíváncsiskodással. Jó, hogy nem kérdezte direktben: „meddig csináljátok még?”.

Idehaza egy Hoeness csodabogárnak számítana. Itt a valódi problémákat kiváltják a „gumicsontok”. Mintha egy titokzatos kéz szándékosan szaporítaná őket. Kéri László szerint szándékosan. A tavalyi év vége óta várjuk, hogy történjék valami az IMF-től kért hitel ügyében, de január második hete óta csak Schmitt-ügy van. Plágium, doktori címtől valómegfosztatás, a lemondás, majd a Gyurcsány szakdolgozata utáni kurkászás, a Tulassay-ügy, a „ki lesz az új elnök?” című társas találgatósdi és a többi, és a többi.

Csak egyvalamiről nem hallunk semmit: hogyan állunk az unióval és az IMF-fel, holott ha nincs új hitel, jövőre behorpadunk. Alig három hét van hátra addig, hogy a kormány hiteles költségvetési programmal (megszorításokkal) vegye elejét az uniós támogatások részleges elvonásának, erről se tudunk semmit. A szavak fölröppennek, majd elszállnak. Orbán azt mondja, két hónapja ül és várja, hogy az IMF elmondja neki, mit akar, amire az IMF budapesti képviselője tapintatos, de fűszeres kritikával visszavág: a magyar kormány pontosan tudja, mit akarnak ők. Nyilván elmondták Felleginek többször is. Kövér László kijelenti, „botrányos”, hogy az IMF-tárgyalásokat politikai feltételekhez kötik. Mintha nem tudná, hogy politikai feltételeket nem az IMF, hanem az unió szab.

Navracsics „óvatosan optimista” az uniós megegyezés tárgyában, de hogy miért, az titok. Nem halljuk meg, hogy az IMF komoly részvényesei közül többen hevesen ellenzik „európaiak” kimentését,mondván, legyen ez az unió dolga. Vagyis komoly uniós „beszállás” nélkül nem lesz hitelcsomag. Nem merik kimondani, hogy az egykulcsos adórendszertől nem pörgött föl a magyar gazdaság, sőt. Azt sem, hogy a recesszió árnyékában egy ponton már kitermelhetetlen hozamok mellett finanszírozzuk magunkat a pénzpiacokon. A legnagyobb slamasztikában ülünk, s közben pirosló arccal magyarázza az egyik magyar polgár a másiknak, hogy miért Kövér volna jobb, mint Áder.