Erőt gyűjteni, a dolgokat a helyükre tenni és felismerni, hogy mi az igazán fontos – Peer-Detlev Schladebusch szerint ez a legfőbb értelme a kolostorba vonulásnak. A német evangélikus lelkész tudja, hogy mit beszél, ugyanis a pap már jó ideje szervez zarándoklatokat, valamint spirituális konzultációt csúcsmenedzsereknek. Ő volt az, aki megszervezte Christian Wulff kolostorba vonulását is. Az evangélikus lelkipásztor és a hívő katolikus politikus állítólag jól is ismeri egymást. Ennek köszönhető tehát, hogy – mint a Bild am Sonntag megírta – a február közepén kínos körülmények között lemondásra kényszerült német államfő távozása után pár héttel nagy titokban egy kolostor falai között keresett lelki nyugodalmat.

Schladebusch szerint nincs abban semmi rendkívüli, hogy vezető pozícióban lévő emberek is keresik a világtól elzárt, meghitt közeget. Miután pedig a posztmodern világ általában projektekben gondolkodik, a lelki egyensúly visszanyerése, egy spirituális fitneszprogram szerinte ugyanolyan hasznos projekt lehet, mint egy üzleti terv megvalósítása – idézte a Die Welt a lelkészt.

Wulffban valóban egy világ omlott össze. Az 52 éves politikus igencsak nehezen akarta elhinni, hogy fényes karrierje és szövetségi elnöki regnálása olyan látszólag tét nélküli apróságokon csúszik majd el, mint a korábban, még Alsó-Szászország tartomány miniszterelnökeként egy dúsgazdag vállalkozótól felvett 500 ezer eurós házvásárlási magánkölcsön vagy az, hogy nagy előszeretettel vakációzott vagyonos üzletemberek vendégeként. A kereszténydemokrata politikus arra is tett kísérletet, hogy egy tévéinterjúban magyarázza meg: belátja a hibáit, de semmi se az, ami annak látszik. Nincs valódi vétke. Azután amikor már az ügyészség is szerette volna megkérdezni Wulffot egyik korábbi vendéglátója visszaélésgyanús ügyeiben, az elnök tudta: helyzete tarthatatlanná vált, mennie kell.

Wulffot és a hétfőn lemondott Schmitt Pált alapvetően a hiúság köti össze. A szerény sorból származó német mindig több akart lenni. Olyan életszínvonalat akart, amit politikusi fizetésből nem lehet finanszírozni, ő azonban képtelen volt lemondani róla. Schmitt-tel a Kádár-rendszerben is jól futott a szekér, a rendszerváltás után is ügyesen lavírozott, egészen addig, hogy megtalálta a helyét a jobboldali tábor reprezentatív csúcsrégióiban. Hiúsága pedig nem bírta ki, hogy ne legyen legalább kisdoktor – sose gondolta volna, hogy az ügyesen kiszervezett disszertációért ekkora árat fog fizetni.

Wulffról azt olvasni, hogy a kolostor jót tett neki. Schmitt Pálnak is érdemes volna elvonulnia. Végiggondolni, hogy mi az a PhD, vagy hogy mit jelent sportembernek lenni. Hogy egy komoly versenyző nyilvánvaló vereség esetén nem az ellenfélben, a bírákban vagy a pályaviszonyokban keresi a hibát.