Rút viszály

Schmitt Pál el, Kövér László be. Az ideiglenes köztársasági elnökké avanzsáló házelnök – vagyis a következő államfő hivatalba lépéséig Kövér László – első megnyilvánulása az volt Schmitt Pál búcsúbeszéde után, hogy méltatlannak nevezte a tőle baloldalra található parlamenti ellenzék jelenlétét a parlamentben. Hogy egyáltalán ott vannak...

Az Országgyűlés elnöke azt is mondta, hogy kizárólag a köztársasági elnök iránti tisztelete miatt nem utasította rendre az államfői beszéd alatt e képviselőket és a mögöttük és jóvoltukból a páholyokban helyet foglalókat.

Szavait dörgő taps fogadta a kormánypárti padsorokból, az MSZP és a DK több politikusa viszont elhagyta az üléstermet (de nem teljes létszámban, mert Mesterházy beszéde alatt sokan azért a helyükön voltak).

Ez a vonulgatás – mondjuk ki – teljesen érthetetlen és értelmetlen. Egyrészt éppen megbukott a király, s a történelmi pillanatban nem a legindokoltabb, hogy bárki elvonuljon (kivéve ha egyébként le akarják őket kaszabolni). A kivonulósdi divatjamúlt, s eléggé rosszul mutat a képernyőn. Tessék szépen ott maradni, s tűrni alázattal, hogy Kövér úrnak akkor is szórakozni van kedve, amikor az ország épp túljutott a Schmitt Pállal kapcsolatos botrányhónapokon. A legégőbb ügyön, ami mostanában megtörtént velünk: egy lopással, csalással és folyamatos hazudozással tarkított gonosz eseménysoron. Ami pont annak a körnek ártott a legtöbbet, amelyhez Kövér László tartozik, s amelyhez az ügy is tartozik.

Dr. Kövér László közjogi értelemben jelenleg nem akárki. Abban a pillanatban, hogy Schmitt úr elvonult újraírni a doktoriját – melynek elkészültéről örömmel fogunk beszámolni –, s az Országgyűlés elfogadta a lemondást, immáron Kövér úr fogja a maga különleges stílusában kifejezni a nemzet egységét. S ő lesz az is, akinek személye sérthetetlenné magasztosul. Ilyenre az országnak mindenféle időben szüksége van, mondta a Schmitt Pál-ügy újabb és újabb felvonásain túljutó Orbán Viktor az elmúlt viharos napokban.

Itt a tavasz, megjöttek a gólyák, Schmitt Pál mostantól a szakirodalmat bújja, szép és boldog időszak előtt állunk. De Kövér László szellemét ismerve az új elnök színre lépéséig lesznek még viharos napjaink.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.