Öreg és fiatal szocik
Tíz kicsi négerként, illetve indiánként vált nálunk ismertté Agatha Christie klasszikus krimije, de az eredeti angol cím magyar tükörfordítása így hangzik: …És aztán egy se maradt. Ránéztem az MSZP új vezérkarára, és nyomban ez jutott eszembe. Se Kovács, se Szekeres, se Kiss Péter, se Hiller, se Lendvai, se Lamperth, se, se, se… Néhányan közülük nem is pályáztak, néhányan igen, de visszaléptek, néhányan a jelölőbizottságon buktak el.
Minden szószaporítás helyett: Mesterházy Attila, aki másfél éve a párt elnöke, finoman szólva sem ragaszkodott ahhoz, hogy az általa már jól kézben tartott apparátusba „a párt nagy öregjei” bekerüljenek. Mellesleg Gyurcsány is szívesen szabadult volna a többségüktől, ha marad. Bizarr. Tudniillik ha igaz az, hogy a politikai értelemben most lemészárolt régi gárda maga is egy „Gyurcsány-mentes” MSZP-t képzelt el, akkor Mesterházyval rossz lóra tettek, mert ugyanarra a sorsra jutottak, amilyet Gyurcsány szánt nekik.
Ami végbement most az MSZP kongresszusán, az nagyrészt a fiatalítás jelszavával történt. Mesterházy, Botka, Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Velez Árpád „fémjelzik” mostantól a pártot; évtizedekkel fiatalabbak az eltávozottaknál, de legalább eggyel a Fidesz alapító vezérkaránál is. Az átalakításban/átalakulásban azonban egy olyan „üzenet” is benne van, hogy az MSZP-t meg kellett szabadítani az őt két évtizeden át megjelenítő, megunt és ennélfogva taszító – a szavazók elfordulása miatt felelőssé tehető – arcoktól. (Érdekes, hogy Orbán, Kövér és mások esetében ugyanez föl sem merült a Fideszben – még két választási vereség után se.)
Fiatalítással nem nálunk próbálkoznak először a szocialisták – elég, ha pillantásunkat lengyel testvéreinkre vetjük. A rendszerváltozás után többször is kormányon levő lengyel utódpártot megszorító politikák, botrányok és korrupciós ügyek vitték a mélybe, amire a párt – a Demokratikus Baloldal Pártja (SLD) – ugyancsak fiatalítással reagált, éspedig úgy, hogy 2005 tavaszától a múlt év végéig a Mesterházy nemzedékéhez tartozó, az ottani állampárthoz még csak tagsággal sem kötődő fiatal politikusok (Olejniczak, Napieralski) vezették a szocialistákat. A fiatalítás komoly kockázatára vall, hogy nem sok sikerrel. Olejniczak égisze alatt az SLD valamivel 10 százalék fölött, Napieralski idején már az alatt teljesített a parlamenti választásokon. A történet vége az lett, hogy a párt tavaly megint az immár 65 éves, pártállami múltú Leszek Millert, a „veteránok veteránját” választotta elnökének.
Mindezzel együtt el kell mondani, hogy Mesterházy jobb helyzetben van, mint immár eltávozott lengyel kollégái. Azoknak tudniillik hiába voltak „szabad vegyértékeik”, senki nem nyúlt utánuk. A két nagy jobboldali párt versengése szinte maradéktalanul lefedte és lefedi az ottani politikai terepet, ellentétben Magyarországgal, ahol féltucatnyi civil és nem civil párt és pártkezdemény keres politikai szövetségest a Fidesz egypártrendszerének leváltásához. Tudják, hogy az MSZP nélkül „nem megy”, de az MSZP is tudja, hogy őnélkülük se neki. Innen nézve nem a fiatalításnak, hanem a politikai érettségnek van súlya. Kovácsék felől meg nyugodtan aludhat Mesterházy: ők, lévén meggyőződéses szocialisták, elmennek kampányolni a pártjuk mellett még akkor is, ha ezért hála pozícióban nem jár majd.
