Büdös-e a hajléktalan? Többnyire az. Kényelmetlen látvány-e a hajléktalanok kunyhója a városszéli erdőben? Az. 

Oldalunkon Dósa Mariann szociológus cikkét is olvashatják. Arról, hogyan bontatta el egy hete erőszakkal – a közterület-felügyelet és rendőrök segítségével – a ferencvárosi önkormányzat négy ember otthonát a Határ út közelében fekvő erdős területen. A végrehajtó a Feszofe, a kerület szociális foglalkoztató és ellátó kiemelten közhasznú nonprofit kft.-je volt: tiltakozó morgással tette, amit előírtak neki. A két, körülményekhez képest rendezett viskó romjai közül két férfit és két nőt hajléktalanszállóra vittek. A Város Mindenkié két tiltakozó aktivistáját meg előállították. Hiszen csak erdőtakarítás folyt.

És most tegyünk úgy, mint maga a hatalom. Hagyjuk figyelmen kívül nemcsak a jogot, az ENSZ irányelveit, az Alkotmánybíróság és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának többszöri felszólítását, hanem felejtsük el azt is, hogyan lehetne felhasználni a fővárosban üresen álló több ezer önkormányzati lakást, hogyan lehetne hajléktalan közmunkásokkal közpénzből közlakásokat építtetni – nekik, és értsünk egyet a kormánnyal: márpedig rend kell.

Ha mindjárt erőszakosan jobboldali is ez a rend. Jobboldali, mert van-e mit csodálkozni azon, hogy egy konzervatív vagy jobboldali kormány céljai között másodlagos a szegénypolitika? Nincs. De elég lehet-e ez az Orbán-kormány brutális, rendszerszerű, intézményes szegénypolitikájának igazolására? Csak annyi, hogy állítólag olyan rendet akarunk, amelybe menekülve mi, egzisztenciális evickélők elnyomhatjuk közösségi lelkiismeretünket, s elhitethetjük magunkkal, az a rend maga, ha nem látjuk, nem szagoljuk a nyomort, mert akkor az nincs is. Minden rendben van, a világ nem is olyan szörnyű. Elfeledhetjük – mert, persze feledni szeretnénk – a bizonytalanságot, hogy bármelyik pillanatban ugyanarra a sorsra juthatunk, mint ők.

A többnyire büdösek. Ettől félünk mi, a társadalom mind olvadóbb része. Félünk attól, hogy végleg lecsúszunk a már csak virtuálisan létező, még épp megélő, de erősen erodálódó középosztályból. Félünk, hogy egyetlen pillanat alatt ott találjuk magunkat, ahonnan alig van visszaút. Menekülünk a valóságból, és ki vetheti ezt a szemünkre? A regnáló hatalom pedig épp ezt használja ki. Cinikus vigyorral fordítja egymás ellen azokat, akik még úgy-ahogy kapaszkodnak, azokkal, akiknek már a tíz körmük is kevés. A Feszofe emberei nem véletlenül morogtak a hentesmunka közben: az erdei hajléktalanviskókat éhbérért foglalkoztatott, közmunkába kényszerített munkanélküliekkel bontatták el.

A közmunkások tehetetlen dühükben néha már sírnak. Mi pedig elgondolkodhatunk azon, hogyan veri szét a mélyülő szociális szakadék az összetartozást, s azon, vajon milyen az a hatalom, amely ezt a gengszterlogika mentén kihasználja. Ha a hajléktalan büdösségében nem ismerjük fel a társadalmi bűzt, végünk van.