Nekünk Pozsgay kell!
A pártnak és a bizottságnak az volt a Pozsgay által képviselt célja, hogy megakadályozza a szocializmus bukásának „nemzeti tragédiáját”. Az államelnökségének megtorpedózásában jeleskedő Fideszről Pozsgay akkoriban azt állította, hogy tudatosan akarja tragédiába hajszolni a nemzetet.
Pozsgay később, az MSZP frakcióvezetőjeként mindent megtett a pártállami privilégiumok átmentése érdekében. Hevesen tiltakozott, amikor az „előző rendszerhez köthető” szervezeteket hűbéri jószágaiktól megfosztották. „A porondon manapság is szerepelnek olyan emberek, Szűrös Mátyástól Pozsgay Imréig bezáróan, akik a /diktatúra titkosszolgálata által előállított/ jelentéseket kézhez kapták... a »felelősségre vonást« rajtuk illene kezdeni” – mondta 1992-ben az a Kövér László, aki azután a Fidesz üldözésében jeleskedő kommunista titkosszolgákból válogatta ki bizalmasait és az állambiztonság fontos vezetőit. 2005-ben a Fidesz törvényjavaslatban követelte a kommunista vezetők kiirtását a közéletből. Ezzel egyidejűleg Orbán Viktor személyesen kérte föl Pozsgay Imrét, hogy újra vállaljon vezető szerepet a közéletben, legyen a Fidesz és a nemzet párbeszédének mentora, a Nemzeti Konzultációs Testület motorja. Lett. 2010-ben Orbán kérte őt fel arra is, hogy segítsen kidolgozni az új alkotmányt, mely végre elszakítja majd az országot a régi kommunista rendszertől. Segített. Mindezek után lehet-e nála méltóbb kezekben a nemzet emlékezete?
A bizottságba szakértő tagok is kellenek. Van választék. Takács Péter például, aki a minap a Magyar Nemzetben jelentette meg tán századik fulmináns cikkét a ’19-es vörös terror iszonyatáról, a rendszerváltás előtt a Tanácsköztársaság magasztalásában jeleskedett. Salamon Konrád nézeteinek fordulásáról nemrég emlékeztem meg a Márciusi Front évfordulója kapcsán. Nyomtatásban is olvasható, miként jelentette föl Kádár Jánosnál a Fidesz közmédiájának házi történésze, Kun Miklós azt a pályatársát, aki kritikai elemeket merészelt beleszőni Kun Béla életrajzába. A magyar konzervativizmus zászlóvivője, Tőkéczky László arról értekezett a Kritikában, miként lehetne hatékonyabban marxizmusra nevelni a magyar ifjúságot. A nemzetrontó liberális szabadkőművességet leleplező Raffay Ernő a szamizdatolvasó, ellenzéki érzelmű ifjakat jelentgette föl. A Fideszt Brüsszelben képviselő Hankiss Ágnes, kinek Aczél „Gyuri bácsihoz” intézett alázatos levelét már egy másik cikkemben volt szerencsém idézni, történelmi allegóriában örökítette meg Kádárt a nemzetmentő kompromisszumok mestereként. És így tovább.
Ha a múlt minden dokumentuma nyilvánosságra kerül, szabad kutatás, elemzés és véleményalkotás tárgya lesz, akkor baj lesz. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága arra való, hogy ne legyen nyilvánosság, szabadság és baj. A bizottság Lázár János tájékoztatása szerint a parlamenti többség által megválasztott „önálló állami intézmény” lesz. Egypárti igazolóbizottság, mely eldönti, ki a bűnös, kit kell kizárni a közéletből, kinek kell elvenni a nyugdíját. Jól nézne ki szegény Pozsgay, ha nem ő döntene.
