De mondott a miniszterelnök mást is. Hogy vége a mutyiknak, az összekacsintásoknak, az uram-bátyám-időszaknak. Hogy egy szép új világ jön, az egyenesség és átláthatóság világa. Mert hogy ők mások. Mert nem olyan magukfajták, hanem olyan magunkfajták. Olyan becsületes emberek.

Viszont jól láthatóan mindenki továbbra is ugyanabban a mocsárban dagonyázik, néhány állandó szereplő mellett csak részbeni helycsere történt a susnyásban. A büdös változatlan.

Azt, hogy az oldalfüggetlen magyar politikai és gazdasági elit tagjai (és sumákságaikat eltűrve néha mi magunk is) milyen erkölcsi mélységekben vannak, leginkább az mutatja: milyen természetes módon vesszük tudomásul, hogy az autópálya-beruházásokból vagy épp hídfelújításokból százalékarányosan részesülnek a pártok, hogy kurzustól függően biztos befutók az állami pályázatokon bizonyos építőipari vállalkozások, hogy a színvonaltalan parlamenti viták után nemritkán egymás kezébe csapnak a felek a folyosókon. Hogy szemünk sem rebben, amikor egy párttévé időjárás-jelentését az a konzorcium támogatja meg hirdetéssel, amelyik a kormánypárttól kap éppen milliárdos megrendelést. Senkit nem foglalkoztat, hogy mégis milyen marketingmegfontolásból vásárol két zápor és zivatar között reklámfelületet egy autópályaépítő cég. Mert mindenki tudja, hogy miről szól. Viszonttámogatásról. Nemrégiben, amikor a Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáit szokottan magyaros módon – a magasabb ár ígéretére hivatkozva –átjátszották a két politikai oldal üzletcsoportjainak, volt némi habverés meg szimpátiatüntetés. (Azt most hagyjuk is, hogy sokan azok közül a reggeli műsorvezetők közül, akik politikai leszámolást kiáltottak és tömegdemonstrációra hívták a hallgatóikat, most csuklás nélkül a politikai leszámolók melegítette mikrofonokba beszélnek.) Pontosan lehetett tudni, hogy az elit megint zsákmányszerez. A habverők pedig idővel megunták, és hazamentek. Mert mindig hazamennek.

A Médiatanács nemrég elismerte, hogy a nyertes konzorciumok üzleti tervének megvalósulását nem vizsgálja, mondván, „a tényleges gazdálkodási adatoknak nem kell pontosan megfelelniük a tervben foglaltaknak, hiszen ez, mint neve is jelzi, csak egy terv”. Vagyis ki-ki ígért, amit akart, nem számít. Most meg kiderült, hogy sunyiban csökkentették a két működtető cég által fizetendő díjak összegét is, elsősorban „a gazdasági válság és a piaci átrendeződések” miatt. Hogy érthető legyen: nem kell teljesíteniük azt a bőkezű ajánlatot, amellyel annak idején kiütötték a Slágert és a Danubiust.

Mi pedig ismét csak legyintünk egyet. Ott, ahol Balsai István alkotmánybíró lehet, nem ez a legkevesebb?