Elnöksirató

Nem tudni, melyik fideszes gurunak támadt az a remek ötlete, hogy éppen ezen a csütörtöki napon kellene elvitetni Károlyi Mihály szobrát – sunyi módon persze, ahogyan az ilyesmit már csak intézni szokták –a Kossuth térről.

Akárki volt is, valószínűleg csak az MSZP-nek akart odapörkölni: ha már a szocik tüntetést hirdettek a szobor védelmében, milyen jópofa lesz, hogy mire felvonulnának, már nincs is miért.

A szobordöntögetők meg a parlamenti ablakokból lesegetnek az üres talapzatra, és röhögnek jókat rogyásig.

Az ilyen termetes melléfogás még a Fidesz kormányzása idején sem túl gyakori.

Sikerült ugyanis éppen azon a csütörtöki napon elbontani Károlyi Mihály, az első Magyar Köztársaság elnökének szobrát, amikor a tisztség mostani paródiája, a Fidesz által dróton rángatott Schmitt Pál bukása végérvényessé vált. Meglehet, hogy papíron még mindig ő Magyarország hivatalban lévő államfője, de ez már tényleg csak puszta formalitás. Csupán az a kérdés, hogy mikor kanyarítja oda gyöngybetűkkel a nevét a lemondási nyilatkozata alá.

Ha eddig valakinek még nem jutott volna eszébe, ennek a szimbolikus csütörtöki napnak köszönhetően önkéntelenül is összehasonlítja azt a szerepet, amit Károlyi Mihály töltött be a magyar történelemben, és azt, amit Schmitt Pál. Az összevetés eredménye nem lehet kétséges. Ja, és a szobor már tényleg nincs ott a Kossuth téren, de a tüntetést azért megtartják: a köztársaság védelmében. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.