Elszakadt a cérna

Ókovács Szilveszter legutóbb, a Népszabadságban nyilatkozva felháborító módon elvetette a sulykot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a művészeket nem a Miniszterelnök úr és nem a kormány akarja utcára tenni, mert a kormányhatározatban ilyen nem szerepel!

A kormánybiztos rendelte el az összes operaénekes elbocsátását és így a teljes operaénekesi állomány megszűnik. Bizonyára sokan ismerik a következő neveket Székely Mihály,Osváth Júlia,Radnai György, Palló Imre, Simándi József,Melis György, Bende Zsolt, Palánkay Klára, Gyurkovics Mária és még nagyon hosszú a sor. Ezeknek a nagy művészeknek ki merte volna valótlan módon azt mondani pályájuk csúcsán, hangjuk teljében, hogy nincs helyük az Operaházban? A művészekkel kapcsolatosan szinte teljes a tisztelet hiánya. Most már tegyük félre a „pénztelenséget”, mint jó hivatkozási alapot! A Kormánybiztos saját elmondása szerint bírja a Miniszterelnök úr és talán az egész kormány bizalmát. Akkor pedig, hogyan lehet az, hogy egy olyan kivételes intézményt, mint az Operaház nem tud az ellehetetlenüléstől megmenteni, ehelyett csak a rombolás tapasztalható.

A vezetés mindet megtesz annak érdekében, hogy a fenyegetettség és félelem légköre uralkodjon az Operaházban! Manipulatív, amit Ókovács Szilveszter nyilatkozik, hogy a közalkalmazott énekesek 80 százaléka nyugellátásra jogosult, mert jó néhányan hangjuk teljében vannak és a vállukon nyugszik a színház repertoárjának nagy része. Csak a művészek lejáratása a cél. Különben is, amit ő nyugellátásnak nevez, az egy bármikor megvonható, néhány tízezer forintos, nyugdíjas-kedvezményekkel nem járó pénz, amiből egy egyedülálló ember sem tud megélni, nem hogy az, akinek családja van.

Ókovács a közvéleményt manipulálva, irritáló módon 900 000 forintos esténkénti gázsikról beszél, holott még semmilyen érdemi egyeztetés nem történt egyetlen művésszel, sem konkrét előadásokról, sem pedig pénzről! Amennyiben ilyen szerződés születne is (egy évadban 1-2 alkalomnál ez nem több!!) üzleti titoknak minősíthető adat, amelyet a kormánybiztos etikát és talán törvényt is sértve nyilvánosságra hoz. Természetesen a vezetők fizetéséről a mai napig nincs szó, pedig közpénzből fizetett emberek mindannyian és így ez nyilvános adatnak minősül a törvény szerint! Azt mondja Ókovács, hogy Ő is csak a Duna Televíziónál kapott fizetésének a 60 százalékát kapja (szegény!), de mennyi volt a 100 százalék, az sem lehet titok. Vagy mégis?

Az alapkoncepcióval van a baj. Ami történik az Operaházban, rossz felé vezet! Nem lehet utcára kitett művészekkel hobbi szinten operát „csinálni”. Ez amatőrizmus. Az Operaház nem magántulajdon, mint ahogyan lassacskán kezelik, hanem az adófizető emberek tulajdona volt és az is marad! Mint közkincset, csak szakemberek kezébe szabadna adni. Attól pedig, hogy valakit egy kurzus megbíz egy feladattal, még nem lesz szakember. Hogy pályázik-e Ókovács Szilveszter a főigazgatói posztra? Nyilvánvalóan igen, az pedig amit arról mond, hogy ezt attól teszi függővé, hogy fél év múlva el tudja-e fogadni azt a légkört ami az Operaházban lesz, nevetséges, hiszen a légkört leginkább ő alakítja.

A nézőcsúcs, amiről a kormánybiztos büszkén beszél, nem a jelenlegi vezetés érdeme. A Diótörő és a Bohémélet előadásai ugyanis szinte maguktól tömött házakkal mennek évek óta. Ókovács szerint az év második felében támogatást kell kapnia az Operaháznak, különben komoly bajok lesznek! Felmerül a kérdés, hogy akkor most miért kellett kirúgni közel 150 embert, többnyire azokat, akiket a Kormánybiztos nem kedvel?

Azt mondja Ókovács Szilveszter, hogy nem az operakultúra szűnik meg azzal, ha az énekesek nem közalkalmazotti jogviszonyban vannak, csak egy másik struktúra fog „működni”. Így is lehet magyarázni, csak ez nem a valós helyzet. Azt mondja a Kormánybiztos, hogy valamennyien még többet fognak dolgozni, hogy megtarthassák az állásaikat. Tehát az Ő állásaik fontos, hogy megmaradjanak közalkalmazotti jogviszonyban, a művészek pedig mehetnek az utcára! Az az igazság, hogy a művészektől akarnak mindenáron szabadulni...

Az pedig rágalmazás és művészi hitelrontás, hogy a kormánybiztos szerint a magas „C” kiéneklése helyett, kitüntetéseket lobogtatnak az énekesek és ezt „porhintésnek” minősíti. Az Operáért felelős embertől ilyen mondat vállalhatatlan. Ha valakinek, neki tudnia kéne, hogy a kitüntetéseket a művészek nem alaptalanul kapták. Bizonyára van olyan is, aki erre irigy, mert nemhogy magas „C”-t nem tud énekelni, de semmilyen elismerést, kitüntetést nem tud felmutatni! Például a Kormánybiztos úr sem.

Az sem igaz, hogy a közalkalmazotti jogviszonyban lévő magánénekesek átlagéletkora 50 év lenne! De, ha mégis, az miért probléma? A hangok többségükben nem 20-25 éves korban érnek be. Az állandó hivatkozás a Kormánybiztos részéről arra, hogy már eddig is nagy számban külsős magyar művészek énekeltek, azért álságos, mert ez nem lenne elkerülhetetlen. Azért van így, mert körülbelül 16 éve nem vett fel az Operaház közalkalmazotti jogviszonyba énekest, holott mindenkinek ez lett volna előnyösebb. Szabad státuszok mindig is voltak és vannak is a színházban.

A Kormánybiztos arról is beszél, hogy kommandók tüzelik a sajtót és rágalmazzák a vezetőket, valamint az intézményt. Felhívjuk a figyelmét, hogy abban a cikkben, ami a Népszabadságban megjelent, éppen ő rágalmaz és aláz művészeket! Ilyen megnyilvánulásai már korábban is voltak sajnálatos módon. Mi szeretjük és tiszteljük az Operaházat és a szakmánkat, ezt több évtizedes művészi szolgálatunk is bizonyítja! Ezért felhívjuk Ókovács úr figyelmét, hogy tartózkodjék a művészek lejáratására irányuló megnyilvánulásaitól, ellenkező esetben bírósághoz fogunk fordulni! Ókovács Szilveszter arról is beszélt, hogy ha megnyit az Erkel, jegyárat lehet emelni az Operaházban. Úgy látszik, talán nem tudja, hogy most sem olcsók a jegyek, az áremelés pedig magyar családokat szoktat majd le az előadások látogatásáról. Nem hinnénk, hogy az a kívánatos, ha csak külföldi turisták nézik a produkciókat.

A Magyar Állami Operaház elsősorban a magyar népnek, a magyar művészeknek és közönségnek épült közpénzből és a mai napig is így működik! Úgy tűnik, hogy a nemzeti érdekre gyakran hivatkozó kormány számára az Operaház, ahogy általában a kultúra is, talán csak egy kiiktatandó gond. Rendkívül szomorú ezt látni és megélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.