Azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfőn megadta az engedélyt a szobor lebontására, melynek alkotója, Varga Imre lelkesen üdvözli a hírt, hogy műve Siófokra kerül, egy nagyjából húszéves meccs dőlt el. E két évtized alatt Károlyi figurája méltatlanmód olyan önjáró történelmi szimbólummá lett, mint mondjuk a „Szent” korona. Az egymással szemben álló politikai erők elintézték, hogy mindenki gondoljon róla valamit, ámde annak a valaminek lényegében nincs köze a magyar történelemhez: kizárólag az számít, az ember egyébként jobbra vagy balra szokott-e szavazni. A kétharmad most azzal, hogy a XX. század egyik meghatározó politikusának szobrát elbontja a Parlament mellől, arra a kortárs értékítéletre üt pecsétet, hogy Károlyi nem a köztársasági gondolat szülőatyja volt, hanem éppenséggel nemzetrontó, tán még nemzetáruló is.

Amire mondhatjuk, hogy ostobaság, miként az egész módszert – ’44-es állapotostul, tereprendezésestül és mélygarázsostul – nevezhetjük kínos, mégis átlátszó mellébeszélésnek. Viszont érdemes arra felfigyelnünk, hogy a kormánypárti sajtóban a minap már Steindl Imrét is úgy említették, mint a „Szent Koronát őrző Országház” tervezőjét.

Lám, a történelem tényleg csak nézőpont kérdése.