Az LMP népszavazási kezdeményezésének lényegében ugyanaz az értelme, mint a Fidesz 2008-as szociális népszavazásáé volt. Arra teremt lehetőséget, hogy a közviszonyok alakulásával végletesen elégedetlen társadalom megálljt mondhasson a fékevesztett hatalomnak, és legalább a szavazással érintett kérdésekben visszavonulásra kényszeríthesse. Általános értelemben, mint négy éve, ma is jóval többről van szó ennél: e kezdeményezés is a közbizalom megvonásának kísérlete egy illegitimmé vált kormánytól.

MARABU RAJZA

A 2008-as népszavazáson azért akartuk a kormányt megbüntetni, mert semmibe vette a közös demokratikus normákat. Az őszödi beszéd nyilvánosságra jutásával mindenekelőtt az lepleződött le, hogy a miniszterelnök az ország érdekeinek képviseletére tett esküjét megszegve, az országé helyett pártja érdekeit szolgálva a választók tudatos félrevezetésével nyerte meg a választást. És e tény ismertté válása után sem mondott le, a kormánytöbbség pedig egy emberként ismét bizalmat szavazott neki. Utólag is közösséget vállaltak a választók félrevezetésével, felzárkóztak a bevallott választási csalás mögé. Szimbolikus értelemben megtagadva ezzel az ellenfél híveinek politikai egyenjogúságát.

A Gyurcsány-kormány a lelepleződése pillanatában illegitimmé, elismerésre méltatlanná vált a társadalom többsége szemében. Ezt megfejelte a békés tüntetők elleni, 2006. október 23-i törvénysértő rendőrségi fellépés igazolásával. Válaszul sosem látott magasba szöktek a kormányellenes indulatok. A miniszterelnökkel és a kormánnyal szemben innentől minden legális eszközt megengedhetőnek tartott az ellenzék, amely felgyorsíthatta a hatalomból való eltávolításukat. Annak a véteknek a súlyához képest, amelynek a megbüntetésére szolgált, semmilyen törvényes eszközzel szemben nem merülhetett fel morális kifogás.

A vizitdíj, a kórházi napidíj és a felsőoktatási tandíj bevezetésének szándékát kifejezetten cáfolták a választási kampányban. Tehát csak a választási ígéreteik nyílt megszegése árán léptethették őket életbe. Az eltörlésükért kezdeményezett népszavazás ezért már önmagában is helyeselhető volt. A 2008-as szociális népszavazás közvetlenül a kormány illegitim lépéseinek eltörlését célozta, általánosabb célja az illegitim kormány megfegyelmezése, illetve távozásának mielőbbi kikényszerítése volt, majd a kormányzati legitimitás helyreállítása új választás révén. Az első célt elérte.

A fegyelmezési szándék is érvényesült, hiszen a kormány elállt a társadalombiztosítási rendszer privatizációjától is. Erre szintén nem kért a választáson felhatalmazást. Némileg késleltetve még a miniszterelnök lecserélésére, a kormányváltásra is sor került. A választás előre hozatalát ugyan nem érte el az ellenzék, illetve a tiltakozó társadalom, de a 2010-es választási eredmények, a Fidesz–KDNP kétharmada, a Jobbik előretörése, az LMP parlamentbe jutása megmutatta: az agónia elnyújtásával annál megsemmisítőbb lett később a kormánypártok veresége.

Ha 2008-ban elfogadhatatlannak tartottuk, hogy a feles többséggel kormányra jutó, illegitimnek tekintett kormány a választási ígéreteivel szembefordulva a közszolgáltatásokat átalakító reformokba kezdjen bele, miért tetszene nekünk ma jobban, ha a kétharmados többséget szerzett jobboldali kormányzó pártok fordulnak szembe ígéreteikkel? Hoznak létre illegitim alkotmányos rendszert. Léptetnek életbe választási ígéreteikkel összeegyeztethetetlen, illetve ellentétes reformokat az állami közszolgáltatások területén. Kérdem ezt a 2008-as népszavazás támogatói nevében.

Márpedig ez történik. Hiszen a választási kampányukban határozottan cáfolták, hogy alkotmányos rendszerünk felforgatására készülnének. A szabadelvű demokrácia hatalommegosztásra, fékekre és ellensúlyokra, független nemzeti intézmények pártatlan működésére épülő rendszerének felszámolásával, a kormányoldali igényeket szolgáló új alkotmány létrehozásával az Orbán-kormány éppúgy semmibe veszi az ellenfél szavazóinak politikai egyenjogúságát, éppúgy kitaszítja őket a politikai közösségből, mint az MSZP–SZDSZ-kormány tette, amikor azt feltételezte, hogy a baloldal kormányon maradásának érdekét azonosíthatja az ország érdekével. És ezért joga van a választók félrevezetésére.

Az illegitim rendszere konszolidálásával foglalkozó illegitim kormány megfegyelmezése, visszavonulásra kényszerítése ma is időszerű. Ha nem sürgetőbb, mint 2008-ban volt.

Ami pedig a napirenden lévő oktatásügyi és munkaügyi kérdéseket illeti, vitathatatlan, hogy a tankötelezettség korhatárának 16 évre való leszállítása, az álláskeresési járadék 90 napra csökkentése, a munkavállalók jelentős része ama jogának elvétele, hogy legalább a szabadságuk negyedét a saját szándékuk szerinti időpontban vehessék ki, illetve a próbaidő időtartamának megnövelése egy olyan gazdaság- és társadalompolitikai irányváltásba illeszkedő lépések, amelyekre szintúgy nem kért, tehát nem is kaphatott a kormánykoalíció választási felhatalmazást. Pedig bizony ez a ma kiépülő jobboldali modell számos más kormányzati döntés tanúsága szerint is –lásd például az egykulcsos adó vagy a felsőoktatási tandíj bevezetését – elképesztő tempóban feledni látszik megalkotóinak egykori meggyőződéseit, és messze maga mögött hagyva a szociális piacgazdaság eszményét, egyre gyakrabban fordul ihletért az ellenzéki években még vehemensen kárhoztatott neoliberális tankönyvekhez.

Az ország versenyképességét egyre nyilvánvalóbban a magyarországi gazdaság versenyképességére redukálja, a gazdaság versenyképességét pedig korántsem az emberi erőforrásaink növelésével, nem a társadalomba történő befektetéssel, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, a munkavállalói jogok erősítésével, hanem inkább a közszolgáltatásokból való pénzkivonással, az alacsony adókkal és bérekkel, a munkaügyi szabályozás rugalmassá tételével, vagyis a munkajogi védelem gyengítésével kívánja szolgálni. Emlékezzünk csak! Ellenzéki éveikben e mai kormánypártok minden olyan lépést elfogadhatatlannak tartottak, amely a munkavállalói kiszolgáltatottság növelését eredményezhette! Szenvedélyesen tiltakoztak minden átalakítási kísérlet ellen, amely az állami közszolgáltatási rendszerekből, például az oktatásügyből történő forráskivonással járt volna.

Mélyen egyetértettem velük, ezért is pártoltam a korábbi szociális népszavazást. Tehát ha következetes akarok lenni, ezt a mostani népszavazást is erősen támogatnom kell.

És azt hiszem, az én kedves kormánypárti barátaimnak is ezt kéne tenniük. Már persze ha egykori eszményeikhez és elveikhez szeretnének hűek maradni.

A szerző közíró, az LMP politikai tanácsadója