Ez az ítélet üzenete. De sajnos van üzenete a másodfokú ítélethirdetést megelőző heteknek, hónapoknak is.

„Damu öngyilkos lesz, ha elítélik?”, „Damu Roland: Ebbe az egészbe a családom is tönkremegy”, „Damu: Félek, kikészítő a bizonytalanság”, „Damu Roland elsírta magát az utolsó szó jogán”, „Pornószínészekkel játszatták el Damu és Palácsik közösülését”, „Műnővel kell átélnie Damunak a szörnyű éjt”. Több tucat, de az is lehet, hogy több száz ilyen cikk jelent meg e kritikus időszakban. Az írások egy része úgy beszélt a vádlottról, mintha ő lenne az, akit megvertek, bezártak, megerőszakoltak. Üldözötté vált. Az ő egészségéért, az ő családjáért, az ő anyagi helyzetéért kellett aggódnunk, panaszait heti rendszerességgel olvasnunk. A cikkek másik része pedig az áldozat ruhatárát, viselkedését, baráti körét vette górcső alá, a legkisebb részvét nélkül. Nem maradt, nem maradhatott olyan eleme az életének, ami ne lett volna kitárgyalva, bemaszatolva, nemritkán kigúnyolva.

Ezeknek az írásoknak is üzenetük van. Azt mondják, hogy ha valaki veszi a bátorságot, és feljelenti azt, aki megerőszakolta, miközben az illető történetesen ismert ember, vagy csak jómódú, vagy csak elég pénze van ahhoz, hogy jó médiakapcsolatokkal rendelkező ügyvédet fogadjon, akkor az áldozat felkészülhet a legrosszabbra. Túl a legrosszabbon.

S mindez egy olyan országban történik, ahol amúgy sem szokás nemi erőszak miatt feljelentést tenni. Legalábbis a kutatások szerint nálunk kirívóan alacsony az ilyen ügyek száma. Aligha azért, mert itt kevesebb nőt ér nemi erőszak. Nemcsak Skandináviában, hanem Csehországban és Szlovákiában is sokkal több meggyalázott nő (és férfi) tesz feljelentést. S míg a jogtudatosság, a bátorság növekedésével a napvilágra kerülő esetek száma mindenhol emelkedik, addig nálunk évtizedek óta csökken.

Nem mindegy tehát, hogy mit látnak az áldozatok. Damu Roland ügyvédje szerint ebben az ügyben még nem hangzott el az utolsó szó. Szerintünk már így is jóval több hangzott el, mint kellett volna.