Egy esztendeje itt, ezeken az oldalakon tettem kísérletet arra, hogy a Milla tüntetése utáni helyzet kilátásait számba vegyem (2011. március 31.). Regisztráltam, hogy a tüntetés szervezői szerint a III. köztársaság halott, noha akkor még messze voltunk a húsvéti tákolmánytól, alaptörvény asztalától. Fő állításom a következő volt:

„Az ellenzéki pártoknak csak akkor lesz esélyük, ha átmenetileg lemondanak az egymás ellen folytatott mandátumszerző harcról, és valójában az első polgári alkotmányozó nemzetgyűlésbe próbálnak közösen jelölteket állítani. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az eljövendő kampány részükről nem a hatalom megszerzéséért folyna, hanem azért a kétharmadért, amely visszalökheti az országot az alkotmányfejlődés demokratikus kerékvágásába. Ehhez a pártok élén államférfiakra volna szükség.”

Látva a valóságos helyzetet s annak számtalan – mára már kibomlott és esélyeinket mohón zabáló – részletét, a következőket tettem hozzá:

„Annak érdekében, hogy ez a lemondás ne követeljen végleges politikai önfeladást az ellenzék pártjaitól, közösen ki kellene dolgozniuk a IV. köztársaság ismérveit, és ezeket akár évekig tartó munkával, még a választás előtt meg kellene ismertetniük a nemzettel. (…) Ez esetben szavazáskor a nép tényleg az alkotmány(ok)ról is dönthet majd.”

Egy teljes év múltával jottányit sem jutottunk előbbre. Sőt. A Fidesz-alkotmány és a sarkalatos justizmordok befagytak a törvénytárakba, s bár ezek formálisan legálisak, illegitim voltuk még nem általános közfelismerés. Még ez az egy tétel sem tud az ellenzéki összefogás alapja lenni. Pedig ma Magyarországon csak egyetlen kérdésre, egyetlen beadvány mellé lenne szabad aláírásokat gyűjteni, s ezt a régi alkotmány és az új alaptörvény egyaránt szabályozza: hazánkban tilos kizárólagos hatalomra törni, s ha ezt valakik bizonyíthatóan megteszik, „az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni” [Alaptörvény C) cikk 2. bek.].

Kajdi Józsefnek a múlt heti ÉS-ben közzétett lajstromából cáfolhatatlanul kiderül, már nincs olyan számottevő pozíció, ahol a későbbi kiválasztások, jelölések rendjét is beleértve ne érvényesülne Orbán Viktor személyes akarata. Mi ez, ha nem kizárólagos hatalom?

Mindezzel együtt Európa mai nagyjai számára (is) nyilvánvaló, a legolcsóbban és a legbiztonságosabban még mindig Orbán Viktor kormányzatán keresztül lehet (meg)tartani Magyarországot. Kormányképes ellenzék hiányában a hitelekért cserébe meg kell elégedjenek majd a legkisebb látszólagos korrekciókkal ezen a teljességében alkotmányellenes szándékot – a kizárólagos hatalom megteremtése – érvényesítő jogrendszeren. És bizonyára meg is fognak elégedni – lásd Handó Tünde jogköreinek egy része. A Milla megint szép, felemelő és sokakat katarzisig vezető rendezvényt csinált. Köszönet érte. Afféle civil protopártként, sőt gyűjtőpártként viselkedve csokorba szedte a következőket: HAHA, OHA, AVM, HAT, LMBT. A szervezés módja, útja, tartalma mégis továbbra is csak külső adottság az immár nem először visszatérő százezres tömegnek. Az öngóltól – a szerencsétlen és komolytalan álomfőválasztás kudarcától – éppen a legfenyegetettebb, maga Pityeri uram mentette meg a Millát. Önazonos maradt, és ezen belül a maximumot hozta. Dala jó zenével bizonyára beléphet a „nyocóra” mellé, és kocsmáink örök indulója lesz. Ám mégis, a Milla – elvont és szép eszmények internetes távolban és színpadi magasságban – akként működik, mint aki időnként egyéjszakás kalandokat árul a demokráciára vágyó polgároknak, s éppen ahogy kitölti ezt a teret, azzal zárja ki a tartós udvarlás lehetőségét, s így kerül egyre messzebb a tartós és megélt házasság a jogállammal. Az itt kisütött energiáknak már régen pártközi, települési keretekben építkező demokratikus, nyilvános és alkotmányos, civil és lokálpatrióta mozgalmakat kellene szolgálniuk, éppen hogy a Milla 12 alkotmányos pontja és preferenciája is közelebb kerüljön a megvalósuláshoz. Hiszen ezeket nem pártprogramokkal, hanem csakis egy konszenzusos új alkotmánnyal lehet megvalósítani.

Az előrelépés előfeltétele a mai hatalom illegitim voltának közös kimondása, úgy ahogy ezt Ripp Zoltán részletesen érvelve is megtette a Marczius Tizenötödike című kiadványban, vagy ahogy Majtényi László tette már kétszer is nagy tömeg előtt a pesti utcán. Közös fellépés ennek értelmében az Alkotmánybíróság előtt, illetve az ezt firtató és elutasított SZRI- (Szabadság és Reform Intézet) beadvány sokezerszeres megismétlése, s e közös fellépés tudatosítása valamennyi illetékes európai bizottság előtt Velencétől Brüsszelig. Ezt kell tennünk! S ha ez sikerül, akkor már teljes az egyetértés abban, hogy mindenekelőtt az alkotmányon és sarkalatos törvényeinken esett sérelmet és torzítást kell kijavítanunk. Ezt pedig csakis a torzított választási keretek között, de békésen és demokratikusan szabad tenni, hogy soha ne legyen jogalap revánsra! Járjuk be az utat az alkotmányozó nemzetgyűlésig.

Nem pártprogramokat kell összecsiszolni, a IV. köztársaság alkotmányát kell megalkotni két év alatt. Ám előtte meg kell torpantani a mai gépezetet. És bőven van mivel. De íme egy kis adalék, mielőtt e cikket lezárom.

Tamás Pál szerint már nincs mit rekonstruálni, a restauráció lehetetlen, s ezt állítja Fodor Gábor is, aki a hetedik koporsóban fekvő halottnak látja azt a nemzedéket, amelynek a nemzeti történelembe való belépése nélkül hazánk – miként Lengyel László állítja – szegény, öregedő és haldokló országgá válik. A Tizennégyesek – ez az új politikai generáció – nélkül nincs esélyünk, de a meggyőzésüket még el sem kezdtük. S ha bevezetésüket nem a helyi politikában – ahol a szavazókörzetük van – kezdjük el, akkor már el is rontottuk!

Ha nem látják és nem ismerhetik meg, kik képviselik alkotmányos eszményeiket helyben, akkor pártjaink magukban nem lesznek demokratikusabbak. A Milla színpada helyén soha nem lesznek szavazófülkék.

A szerző közíró