A Fidesz két év elhibázott kormányzásának katasztrofális gazdaságpolitikájáért és belpolitikájáért viselt felelőssége alól keres felmentést. Eddig az előző baloldali kormányokat vagy a világgazdasági válságot tette felelőssé. Most új ellenségképet talált az Európai Unió intézményeiben. Félő, hogy a miniszterelnök az idei és a jövő évi költségvetés megszorításait is megpróbálja majd az unióra fogni. Fontos ezért, hogy világosan elkülönítsük a hazánkat érő kedvezőtlen külső hatásokat az Orbán-kormány súlyos belpolitikai, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai hibáitól. Hogyan áll Európa a világban? Leírható-e a világgazdasági, világpolitikai versenyben? Valóban bealkonyult-e a Nyugatnak, a liberális demokráciának, ahogyan azt a magyar miniszterelnök hosszú idejemondja és sugallja?

A válasz ezekre a kérdésekre egyértelmű nem. Tény, hogy az Európai Unió két éven át sodródott az eseményekkel, küzdött a külső piaci támadások és a belső, szerkezeti problémák kettős szorításában. Európa azonban képes volt a válságot saját javára fordítani. Az elmúlt két évben az unió olyan mértékű átalakuláson ment át, olyan mélyreható reformokat fogadott el, amelyekhez máskor egy évtized is kevés volt. Lényegében működni kezdett a közös gazdasági kormányzás, amely uniós szinten hangolja össze a tagállami gazdaságpolitikákat, korlátot képez a kormányok számára, és ezzel felelős gazdálkodásra kényszeríti őket. Európa persze nem dőlhet hátra, a jövőben legalább három nagy kihívással kell megbirkóznia. Bár a tagállamok többségében sikerült megfékezni a költségvetési hiányt, nem sikerült beindítani a gazdaság növekedését.

Növekedés nélkül hosszú távon kezelhetetlen az államadósság és nem teremthetők újmunkahelyek sem. Ezért elsősorban átfogó uniós növekedési programra, fejlesztési csomagra van szükség. Ennek az európai szolidaritás jegyében főként azokat a tagállamokat kellene támogatnia, amelyek nehéz gazdasági helyzetükmiatt vagy elegendő hazai tőke hiányában nem képesek növekedésösztönző,munkahelyteremtő intézkedéseket hozni. Ezzel párhuzamosanmegoldásra szorul azon alapvető szerkezeti probléma, hogy az euró mint közös fizetőeszköz elfedi a tagállamok közötti versenyképességi különbségeket. Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország gazdasági nehézségei, államcsődközeli helyzete nemcsak az érintett országok kudarcát jelentette, de azt is mutatja, hogy a közös valuta alapvető korrekció ra szorul.

Harmadrészt a dolgok logikája szerint a jövőben sor kerülhet egy valódi politikai unió, egy föderális Euró pa létrehozására is. Ennek körvonalai ma még nem világosak. Az európai politikai unió igazolhatná azt, hogy a tagállamok az alapjogi kérdéseket legalább olyan fontosnak tartják, mint a gazdasági stabilitást és fejlődést. Az unió a gazdasági deficiteket most már tudja kezelni, sőt képes lesz a jövőben azokat megelőzni. Nincs azonban hatásos közösségi módszer a demokratikus deficitek kezelésére. Ezt mutatják az elmúlt másfél év uniós politikájának bizonytalankodásai, vargabetűi az Orbán-kormány antidemokratikus lépéseivel kapcsolatban.

A gazdasági válságot követően az Európai Unióban új időszámítás kezdődött, az integráció magasabb sebességbe kapcsolt. Kérdés, hogy hol van Magyarország helye a változó unióban. Közelebb kerül-e az európai fősodorhoz, stagnál, vagy távolodik attól? Történelmünk folyamatos kihívása volt a felzárkózás, amodernizáció, a nemzeti függetlenség és a beilleszkedés Európába. Kötöttünk jó szövetségeket, bölcsen és szervesen tudtunk alkalmazkodni, illetve maradtunk rossz, tragikus szövetségekben. Most az Euró pai Unió tagjaként végre tartós és jó szövetségben vagyunk. A százezres első békemenet jelszavai mégis azt üzenik, hogy egyre többen gondolnak külső elnyomóként, gyarmatosítóként (?!) az unióra. Magyarország nem tehet úgy, mintha burokban élne. Szent István óta kulturális, gazdasági és politikai értelemben egyaránt a nyugateurópai mag felé törekedtünk. Ezt ma az Európai Unió testesíti meg, amelyben lassan egy évtizede mi is tagságot nyertünk. Nem gondolkodhatunk róla külső hatalomként, mert mi is részesei vagyunk a közösségnek. Az unió mi (is) vagyunk! Nemzeti vonásainkat feladni soha nem fogjuk, de hazánk fejlődésének záloga az Európai Unió. Aki ezt kétségbe vonja, az Szent István ezeréves örökségét, nyugat-európai orientációját tagadja meg.

Éppen ezért a magyar baloldalnak minden fórumon, Magyarországon és az ország határain túl is határozottan fel kell lépnie a Fidesz nacionalizmusával szemben. Az Európai Parlament által elfogadott három állásfoglalás – tavaly márciusban a médiatörvényekről, tavaly júliusban az alkotmányozásról, idén februárban pedig általában a magyarországi politikai eseményekről – példátlan figyelmeztetést jelent a Fidesz és a magyar miniszterelnök számára. Torz és politikailag motivált volt az MTI erről szóló „tömörített” közleménye, miszerint „hazánkat elítélő állásfoglalást fogadott el az Euró pai Parlament”. Az EP ugyanis nem bírálja és nem támadja a magyar állampolgárokat vagy Magyarországot, Európában ugyanis világosan különbséget tesznek az Orbán-kormány és Magyarország között. Sajnos a magyar jobboldal folyamatosan vádaskodik és nemzetközi összeesküvést vizionál. Fontos azonban tudnunk, hogy az EU nem fogja sem megbuktatni, sem leváltani Orbán Viktort. Ezt nekünk, a demokratikus patriotizmus mellett elkötelezett magyar állampolgároknak kell megtennünk. Erősen kérdéses, hogy Magyarország a jelenlegi kormány vezetése alatt csak követője, vagy helyzetteremtő módon alakítója is az eseményeknek. Beletartozunk-e az unió magjába, belső körébe, vagy kikuruckodjuk magunkat végleg a perifériára? Fontos lenne, hogy Magyarország ne sodródjon az uniós eseményekkel, hanem az integráció élenjáró törekvéseihez, elmélyítéséhez helyzetteremtő módon tudjon hozzájárulni. A jelenlegi magyar kormány unióellenes politikájával ennek minimális az esélye.

A szerző európai parlamenti képviselő (MSZP)

MARABU RAJZA