Nem reagálta túl a magyar kormány a kohéziós alapok részleges felfüggesztéséről szóló döntést. Győri Enikő integrációs államtitkár már korábban is azt fejtegette, hogy ez még nem a világvége, Matolcsy György gazdasági miniszter pedig egyenesen „ésszerű” döntésről beszélt, és azt állította, hogy jó érzés volt magyarként Brüsszelben lenni. Valószínűleg arra célzott, hogy agyagba döngölésében ezúttal nem vett részt mind a 26 tagállam pénzügyminisztere, néhányan a falnál álldogáltak; sőt olyanok is voltak, akik arra kérték a többieket, hogy ne rugdossák túl erősen a földön fekvő kollégát.

Elvégre még maguk is kerülhetnek ebbe a helyzetbe. Bizony, az idén az unió 27 tagállamából 23 nem fogja teljesíteni a három százalék alatti hiányra vonatkozó szabályokat. A legtöbben persze csak az utóbbi egy-két évben produkálják ezt a gyászos eredményt, ami éppenséggel felróható a válságnak is, mi pedig 2004 óta folyamatosan nem teljesítünk (igen, tavaly sem, hiába az egyszeri bevételekkel való kozmetikázás). Ebben benne van a korábbi kormányok felelőssége is, amelyek szintén nem voltak a takarékosság bajnokai, mutat rá Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes – de azok legalább nem kakaskodtak folyton Brüsszellel.

A hivatalos megnyilatkozások szintjén most mintha a magyar kormány is visszafogottabb lenne. Gyors változtatásokat ígérnek, hogy aztán júniusban a pénzügyminiszterek ülésén, mindenki megelégedésére levegyék az ügyet a napirendről. Martonyi János már korábban is azt emlegette: ne szankciónak, inkább preventív eszköznek tekintsük a brüsszeli fenyegetést. Hogy aztán milyen intézkedésekkel éri el a kormány a hiány csökkentését és győzi meg a pénzügyminisztereket, hogy immár ortodox irányba megy a gazdaságpolitika, ezt egyelőre jótékony homály fedi.

A kettős mérce emlegetése azért nem tűnt el teljesen: a Hír TV például folyamatosan közvetíti az üzenetet, hogy „bezzeg a portugálok” tavaly szintén a magán-nyugdíjpénztári befizetések államosításával érték el a 3 százalék alatti hiányt, Ollie Rehn pénzügyi biztos mégis széles mosollyal dicsérte őket. Csak azt felejtik el megemlíteni, hogy a liszszaboni kormány csupán a bankok nyugdíjalapjára tette rá a kezét, ami szintén nem szép dolog, de azért mégsem vehető egy kalap alá négymillió magyar munkavállaló megtakarításának einstandolásával.

Elgondolkodtatóbb Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter írása, aki szerint a keddi döntéssel nem sikerült teljes mértékben eloszlatni a kételyt, hogy Brüsszel más mércét használ az euróövezeti és az uniós tagállamok tekintetében. A lengyeleket nem véletlenül zavarja, hogy míg ők mindent megtesznek a takarékoskodás érdekében, a hozzájuk hasonló méretű, ám sokkal befolyásosabb Spanyolország elérte, hogy az ígért 4,4 százalék helyett 5,3-ra tornázhassa fel a hiányt. Nota bene: nekik 2013-ban kell teljesíteniük a 3 százalékot, vagyis csak jövőre büntethetők...

Júniusig még sok víz folyik le a brüsszeli csatornákon. A kedvezőbb forgatókönyv az, hogy a magyar kormány – amely mihamarabb szeretné elkezdeni az IMF/EU-hiteltárgyalásokat – visszavesz kicsit a forradalmi retorikából, és Orbán szavaival „józanul tettre késznek”, netán bölcsnek (értsd: kompromisszumkésznek) bizonyul. A kevésbé célravezető változat, ha nem magunkkal, hanem a többiekkel – és az ő hiányukkal – foglalkozunk.

Matolcsy Brüsszelben – sikerről beszél