A döntés precedensértékű lesz, mert ennek a szankciónak az alkalmazása eddig tabu volt Brüsszelben. Túl volt egy határon. A válság közepette azonban a fegyelmezetlen költségvetési politikát, a tudatos különutasságot már nem tolerálják. A döntésen az új uniós gazdasági kormányzás hitelessége is múlik: a pénzügyminiszterek tudják: nem üzenhetik azt a piacoknak, hogy nagyon szigorúak – egészen addig, amíg ezt csak papíron kell bemutatni. Ezért nem volt érdemes a magyar kormánynak tábort építenie e testületben: ha elviekben vannak is velünk szolidáris tagállamok, nem érvényteleníthetik, gyengíthetik a nehezen kialkudott pénzügyi szigort. Ezért nem várhat a hatalmas hiánnyal küzdő Spanyolország sem e körben nagy rugalmasságot.

A magyar kormány felkínálta az országot a példastatuálásra. A bizottság legutóbbi elemzése szerint az új növekedési számok tükrében a magyar hiány már idén is az uniós előírás szélén táncol: 2012-re pedig 3 százalékos deficitet, 2013-ra 3,75 százalékos hiányt prognosztizálnak. A követhetetlenül módosuló Széll Kálmán Terv számainak egy részét a bizottság nem tudja figyelembe venni. Ahogy a kohéziós támogatások részleges felfüggesztéséről szóló döntés előtt egy nappal a Magyar Közlönyben megjelent takarékossági intézkedéssalátát sem. Még akkor sem, ha a magyar kormány szerint ezek a lépések együttesen a GDP 0,4 százalékát teszik ki, ennyivel javítják a mérleget. A bizottság szerint azonban jóindulattal is csak 0,3 százalékkal javíthatnak a jövő évi deficiten, ha egyáltalán.

És itt fordul meg az ügy. Mert jóindulatra egyáltalán nem számíthatunk. A magyar kormányfő szavahihetősége nem elég, tetteket várnak tőle. Nem szerencsés, és ami ennél is fontosabb, nagyon nem hasznos ilyen légkörben a bizottság legitimitását, demokratikus felhatalmazását megkérdőjelezni (amit az egyébként néppárti José Manuel Barroso bizottsági elnök eléggé zokon vett), és az uniót kócerájhoz hasonlítani – amint mindezt Orbán Viktor az utóbbi napokban tette.

A magyar miniszterelnök nemrég Brüsszelben azt fejtegette, hogy a politikai stabilitás mindenekfelett való. Hogy a 2012–13-as programot azért tudja végrehajtani, mert megvan a magyarországi politikai támogatás. Azonban egyre inkább világos: ebben a programban nem úszható meg a kiadáscsökkentés, nem úszható meg (a Harry Pottert idézve) „az, amit nem nevezünk nevén”, azaz a megszorítás. Vajon ha nevén nevezzük a dolgokat, a megszorítást megszorításnak, a tandíjat tandíjnak hívjuk, akkor is meglesz a támogatás?