Egyvalami azonban történt, ami az elmúlt időkhöz képes nem csekélység. Elnökük megerősítette pozícióját, s úgy tűnik, hogy ezt a március végi kongresszuson képes lesz szentesíteni, mégpedig nem úgy, mint első alkalommal – a régi status quo fennmaradásával, a párton belüli átmeneti kiegyezés jegyében. Mind a pártelnökségnek több jogosítványt, nagyobb beleszólást nyújtó szervezeti szabályzat, mind a várható személyi változások arra hivatottak, hogy hozzá hű erőkkel tegye ütőképesebbé az MSZP-t –a kérdés az, hogy az új arcok új megközelítést, új beszédmódot garantálnak-e.

Mesterházy Attila – biztos pozíció

A bizalom visszaszerzéséhez kevés egy egységesebb párt képe. A hatalmi-szervezeti cölöpök lerakása, a személyi alkuk megkötése után nem odázható el az MSZP GPS-es helymeghatározása, mert eddig a sok cél és az eszmei megközelítések menüjével hiába házalt a párt elvesztett választóinál.

A szocialistáknak azt a rést kell végre megtalálniuk, amelyben egy markánsan baloldali mondandó kikerüli a demagógia csapdáit, képes a „nyócévből” hihetően fölmutatni a teljes erőből támadott, elodázott, de ma már elkerülhetetlen kényszereket, a kórházbezárásoktól a tandíjig vagy a vasút járatritkításáig, amelyeket a párt akkoriban talán körültekintőbben intézett volna, mint a mostaniak, akiknek a feladat már a körmükre ég. Ez a „kettős fedelű” megközelítés eddig jobbára zavart okozott az MSZP háza táján. Többen már az idő tájt is berzenkedtek emiatt, másrészt a baloldali fordulat általuk ismert szótárába ma is jobbára csak az avatások férnek bele. Ők egy szegénységközpontú szociálpolitika megformálása mellett azt várják el, hogy a párt fordítson hátat a szabadelvűségnek, búcsúzzon el az értelmiségi holdudvar liberális „lázálmaitól”. Érdekes azonban mind az MSZP-nél, mind pedig a Demokratikus Koalíciónál, ellenkező irányból, de ugyanaz a kérdés: merre található a baloldal, s hogyan illeszthető ebbe a közép?

Ugyanakkor a szocialisták elnöke rájött arra, hogy most nem új ideológiát kell gyártani, hanem reményt adni a leszakadóknak és a már leszakadottaknak. De ez nem repíti el vágyországba, hogy üres kívánságlistákkal kalandozzon, megfogható célokat igyekszik kitűzni, európai magyarként, bűnbakok, gyarmatosítók nélkül. Így persze nem zsebelhetők be azonnali sikerek, s azok hiánya ismét csábíthat nagy ívű ígéretek megfogalmazására, vagy a szokásos befelé fordulásra (a „ki lesz a miniszterelnökünk?” vetélkedő korai beindítására), amely tartósíthatja mind a kizárólag a célközönségre fókuszáló, illúziókra alapuló politizálást, mind pedig az elszigeteltségtől tartó kényszeredett partnerkeresést – a gyengeség, a tétovaság megnyilvánulását.

A március végi kongresszus újabb nekifutás. Rosszabb esetben: helyben járás.