A magyar jobb- és szélsőbboldali sajtóban körülbelül annyi szeretet gyülemlett fel az Orbán Viktorra „pikkelő” unió iránt, mint a hajdani Monarchia magyar felében az antanttal szemben. A magyar autonómiatörekvések romániai elnyomása, a magyar állampolgárságot szerzők szlovákiai állampolgárság-vesztése, a szerbiai magyarverések pedig hovatovább olyan képzeteknek adtak tápot, hogy a „nagy” antant mellett egy kisantant is szerveződik a két világháború közötti mintára. Néhányan valósággal fürödtek az „egyedül vagyunk!” oly ismerős, oly rettenetes és valamilyen oknál fogva mégis kedves élményében.

Szó, mi szó, az I. világháború előestéjén nagy angol–francia (+ orosz) koalíció szerveződött Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia visszaszorítására, ám a célpont nem a Magyar Királyság, hanem a Monarchia volt. Kis különbség.

A mai uniót valóban erős belső ellentétek feszítik, de a hatalmi játékokat vezénylő Németország minden igyekezete arra irányul, hogy semmiféle tömbösödésnek ne legyen talaja. Az unió „szövetségi rezónja” nem a visszaszorítás, a másik leküzdése, esetleg megbüntetése, hanem a konszenzus. A nyájtól elkóborlókat inkább olyan „szívélyes paktumokba” viszik (az antant jelzője ugyebár a „cordiale” volt), mint amilyenbe Angela Merkel kényszerítette bele gyanúnk szerint Orbán Viktort.

A kisantanttól való félelmek felélesztése tudatlanságból, bárdolatlanságból és előítéletességből fakad. Igaz, a nacionalista-soviniszta elfogultságokra, olykor az irredentizmusra a határok mindkét oldalán bőven van példa, de „közeltávolban” semmi olyan szerveződés nem látszik, aminek a magyarokkal szembeni ellenségesség szolgáltatna tápot, sőt.

A visegrádi koalícióban Lengyelország és Csehország kormánya szót emelt Magyarország uniós megbüntetése ellen, Szlovákiáé viszont egyetértett vele. Romániának és Szerbiának semmi kifogása a kettős állampolgárság ellen, Szlovákiának annál több. Viszont Románia és Szerbia között éppen kisebbségi ügyekben (szerbiai „oláhok” jogai) támadt kemény konfliktus. Tudniillik ugyanaz a Bukarest, amely a csángókat nem hajlandó magyaroknak elismerni, szerbiai „sajátjai” mellett – kiknek az identitása vitatott – kivonta a kardját. Ugyanakkor Románia partnere Szerbiának a „legnemzetibb” szerb ügyben, Koszovó Köztársaság el nem ismerésében – amiképp Szlovákia is –, de Szerbia semmilyen ellenlépést nem tett a Koszovó függetlenségét elismerő Magyarországgal, Csehországgal, Lengyelországgal szemben. Persze hogy! Valamennyiük támogatását igényelte az uniós belépéshez, amit meg is kapott.

Idetartozik, hogy Magyarországnál többet talán senki sem tett Horvátország teljes jogú uniós tagságáért, de a horvátok rettentő nehezen nyelik le a Mol térfoglalását a benzinpiacukon. Minden vonalon egyetlen leküzdhetetlen akadály tornyosul a nacionalista törekvések előtt: valamennyien az unió tagja vagyunk, illetve – záros határidőn belül – leszünk.