Az az érzése az embernek, hogy kormányunk nem érti, mi történik vele. Az rendben van, hogy választóikkal el akarják hitetni, hogy minden rendjén van, csak optikai csalódásokkal és a hazát ért méltánytalanságok sorozatával van dolguk. Orbán Viktort egyrészt nem elég ugyanis szeretni, több kell, mert ez egy vallás. Nem szépségdíjas a politika vezérelte kommunikáció, amely arra játszik közben, hogy mindenről, ami történt, történik, és történni fog, a balliberálás manipulátorok tehetnek.

A furfangra bizonyára szükség van. Anekdoták terjednek arról, melyik történelmi személyiség hogyan s miképp befolyásolta az emberiség sorsát fortélyos tárgyalási, törvényalkotási, hadvezetési technikákkal. De hülyének nézni a partnert, az nem megy, mert akkor előbb-utóbb ő is hülyének néz minket. És még durvább, ha megbízhatatlannak. A „mást mondok itt, mint ott”, vagy a „mást mondok, mint amit teszek” világának, birodalmának határai koronként változóak, ezért feszegetni őket talán érdemes, de átlépni semmiképp.

Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy nem Magyarországgal szemben folyik spekuláció, hanem a magyar politikai vezetés hisz a spekuláció hasznában – a „majd én kifogok rajtatok” mesékben, amelyekkel a legkisebb fiú lopja be magát a gyerekek szívébe. Fantasztikus szöveggyűjteményt lehetne összeállítani a magyar politikusi nyilatkozatokból a mindjárt kezdődő IMF-tárgyalások ügyében, miközben Washington kitartóan hallgat, illetve csak annyit mond, hogy előbb az unió mutasson zöld lámpát.

Számottevően erősödik a forint, csökkennek a kötvényhozamok, süllyed a csődkockázati felár, pozitív irányba mozdul a tőzsde. Egy ideig. Aztán szakad a cérna, és valahol, valamelyik elemzőintézet azt állítja, hogy a magyarok időhúzásra játszanak, nincs tárgyalási időpont, talán megállapodás se lesz. Ismét rólunk szólnak a hírek, jön a többi elemző, már kórus énekli ugyanazt, de nem baj, majd egy államtitkár bizakodóan nyilatkozik a magyar fél rugalmasságáról.

Az Európai Parlament elnöke diplomatikus kedvességgel dicséri kormányfőnk politikusi vénáját, tehetségét, de „szerényen” megjegyzi: „azért minket se nézzenek hülyének”. Néhány napon belül olvashatja Orbán Viktor kemény szavait arról, hogy őt kétharmad választotta vezetőjéül, az unió embereit a kutya se, ami persze a parlamenti demokrácia játékszabályai szerint nem igaz, de ez még nem lenne baj. A probléma, hogy a magyar vezetés nem érti, mivé állt össze a másfél év intézkedéshalmaza, úgy viselkedik, mintha egy összetört váza cserepeiről bizonyítaná, hogy váza az – akár virág is tehető bele. Mitől volna a gyarmatosítás jele a Magyar Nemzeti Bank, az adatvédelem vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének uniós védelme? A nem szokványos lépésekre érkező valóban nem szokványos válasz? Az országot övező mára már tényleg „egészségtelen” bizalmatlanság?

A hullámvasúton más önfeledten sikítozni és megint más szédülni. Jelentem: szédülünk.