Eddig cselgáncsozni, horgászni és vadászni lehetett látni. Könnyezni még soha, az nem illett bele az erős férfi imázsába. Amikor vasárnap este a Kreml falainál több tízezer híve a győzelmét ünnepelte, Vlagyimir Putyin először mutatott érzelmi gyengeséget. Győzött, de ez a győzelem kétségesnek tűnik. Egyrészt sorra jönnek a jelentések a választási manipulációkról, pedig a Kremlnek – valamelyest okulva a múlt decemberi dumaválasztásokat kísérő csalásokból, illetve az ellenjelöltek gyengesége miatt – most talán nem kellett volna annyira durván belenyúlnia a rendszerbe. A gépezetet azonban nem lehet csak úgy leállítani, a csecsenföldi százszázalékos Putyin-siker több mint szagos.

Oroszországban is egyre többen gondolják úgy, hogy „III. Vlagyimir” uralma lényegében a nevével fémjelzett rendszer végét jelenti. Putyin legnagyobb problémája saját maga. Múltja, szocializációja, világfelfogása, az, hogy 1999 augusztusa óta –amikor mentora, a néhai elnök, Borisz Jelcin kormányfővé nevezte ki – ő határozza meg az orosz politikai életet. Első két államfői periódusában igyekezett „jó cár” lenni, legalábbis a most ellene lázadó új középosztály neki köszönhetően alakult ki. A kőolaj- és földgázexportból bőségesen adott, a hét-nyolc százalékos évi GDP-növekedésből jutott tízszázalékos reálbéremelésre is.

A kőolaj világpiaci ára most is száz dollár felett van, a gazdasági válság viszont a változatlanul csak a nyersanyagexportból élő Oroszországot sem kímélte. Magyar szemmel ugyan még mindig irigylésre méltó a GDP-növekedés mutatója, arra már nem elég azonban, hogy teljesíteni lehessen a mostani kampányban tett jóléti-szociális ígéreteket. Ezek hiányában pedig pont a Putyinhoz kötött stabilitás és biztonság kerül komoly veszélybe egy olyan országban, ahol a hivatalos statisztikák szerint a lakosság fele tengődik a szegénységi szinten vagy inkább alatta.

Az új nagyvárosi középosztály megjelenése és a rezsimmel szembeni nyílt állásfoglalása arról árulkodik, hogy a korábbi „stabilitási paktumon” túlléptek. Leginkább az orosz társadalmat mélyen átszövő korrupcióból lett elegük, ami ellen a Putyin-rendszer semmit sem tett, ahogy a leszakadó, reménytelen, gyakran középkori állapotokat idéző vidék felemelkedéséért sem sokat. Csak idő kérdése, hogy a jelenleg tényleg különböző világokban élő elégedetlenségek mikor érnek össze. Több neves orosz elemző azt ajánlja Putyinnak, hogy a jelcini forgatókönyvet kövesse, és ne a gorbacsovit. Az SZKP utolsó főtitkárát saját emberei, élükön Jelcinnel tették félre. Az utóbbi viszont kijelölt és felépített magának egy utódot. Putyin előtt most valóban történelmi lehetőség áll, hogy elindítsa Oroszország – régóta esedékes – átfogó modernizálását. Ezzel bizonyíthatja, hogy megértette az üzenetet. Hiába győzött több mint hatvan százalékkal az első fordulóban. Más kell annál, ami és amilyen eddig volt.