Talán idegesítő, ha a céltábla visszalő, mindenesetre a második levelem után a szerző nem a dologhoz szólt hozzá, hanem engem minősített. Lássuk előbb a dolgot: a cikk szerint 2002-ben 12 állami gazdaságot úgy privatizáltak, hogy az MFB onnan kirugdalt egyeseket, betett fideszeseket, azután bagóért odaadta nekik az állami vagyont. Megjegyzésem mindössze arra szorítkozott, hogy a szóban forgó 12 állami gazdaság ma is magyar kézben van, működik, hiteleit hibátlanul törleszti. Hozzáfűztem, hogy „Ha a privatizáció jó dolog, akkor ezek voltak a legsikeresebb magyar privatizációk”.

Levelemet a szerkesztőség megjelentette, szerzői replika gyanánt viszont ezt kaptam: „Tudomásul vesszük, hogy az MFB nevében megszólaló szóvivő úr, aki cikkünk egyetlen állítását sem cáfolta, azt tartja jó privatizációnak, ha a kormány az állam vagyonát a klientúrája javára kótyavetyéli el. Ez az álláspont megfelel a szóvivő úr által képviselt hatalom gyakorlatának. Nyugtázzuk a szavak és a tettek egységét”.

Miért ez az indulat? Ugyan miféle „hatalmat” képvisel egy banki szóvivő? Csak nem az esett rosszul a szerzőnek, hogy az olvasó netán elgondolkodik: miért pont ez a 12 cég botrányos, amelyik privatizálása után magyar kézben marad és működik? Nem inkább a Tungsram, a bankszektor, a közműszolgáltatók, a növényolaj-, a cukor-, a cementipar stb. privatizációja botrányos? Az MFB állami cég, a mindenkori kormányok akarata szerint működik. De ettől még tehet jót, és a „hatalmat” nem az MFB szóvivője, hanem a törvényhozás, a bíróság, a rendőrség stb. képviseli. Kérem a tisztelt Szerkesztőséget, ne vegye el az ember kedvét a lap olvasásától.

A szerző szóvivő, MFB