A vidékfejlesztési tárca államtitkári posztjáról lemondó Ángyán doktor híres elköszönő levelében írt zöldbárókról, a magyar falut eluraló oligarchákról, maffiacsaládokról. Erőkről, amelyek miatt elfogyott körülötte a levegő. Csak egy apró bekezdés hiányzik a levélből. Az nagyjából így szólna: tisztelt általam kiismert hatalom, mivel vezérelvem az ország erkölcsi megújulása, ezennel lemondok a tőled kapott listás országgyűlési képviselői mandátumomról, ahhoz kapcsolódó jövedelmeimről, és egyben mereven elutasítom, ha netán az egyik patinás egyetemünk dékáni székébe akarnál engem ültetni.

Ángyán szerint a vidékfejlesztési stratégia gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé alakul át, eközben a magyar vidék dél-amerikai típusúvá válik. Ebben sok igazság van, csakhogy sohasem volt igazán más. A magyar birtokrend valódi hagyományának semmi közük a sokszínűséghez, abban sok ezer holdas latifundiumok, földesúri, bárói és egyházi nagybirtokok mély gyökerezettsége dolgozott.

Nem divat ma erről beszélni, de itt azért volt bevett a téeszvilág a kádárizmus második felében, mert ebben legalább viszonylagos biztonságban élt a tagság zöme. Fizetés volt, mindennapos megélhetés. Jobb világ, mint a háború utáni földosztást követő kínlódás három holdon, és a gazdatiszt sem botozott, mint annak előtte. Ráadásul ott volt benne a saját vállalkozás csírája, a háztáji, amire a mai családi gazdálkodói modell megálmodói is alapoznak: az önállóság, a saját tulajdonú gazdálkodás lehetősége és vágya.

A rendszerváltozáskor úgy tűnt, ez a perspektíva feszíti szét a nagybirtokokra alapozott mezőgazdaság tradicionális szerkezetét. A valódi folyamatok árkát azonban a pénz vájta ki. A kárpótlás és vagyonnevesítés után a kisbirtokosok nagy része szimpla bérbeadóvá vált. A föld tulajdonosa és használója érdekellentétbe került. Ez az a helyzet, amelyben a spekulációs, vagy finomabban szólva a felhalmozási tőke megjelenik. Igen, a volt téeszek, állami gazdaságok és kivásárolt kisbirtokok bázisán – és ebben igaza van Ángyánnak – megjelent a befektetői pénz. És most nagyon is dolgozik.

Itt mutatkozik meg azonban az ángyáni doktrína legdurvább ellentmondása, emiatt válik érthetővé, miért is nem fogadta őt lemondását megelőzően Orbán miniszterelnök. Az idei GDP-adatok az exportképes mezőgazdasági (tipikusan nagy) vállalkozások teljesítménye nélkül siralmasak lettek volna. Bár Orbán személyesen vezette fel annak idején a lényegében Ángyán által megfogalmazott, a kivitel helyett a belső piacot, a szinte csak a kisgazdaságokat, az önellátást célzó Darányi-tervet, mindenki tudja, hogy a drága eurón kivitt sok százezer tonna búza és intenzív kertészeti termék, a magyar húsáru nagyon is kézzelfogható bevételt jelent. Olyat, ami nélkül aligha lesz Magyarországon költségvetési egyensúly.

Ángyán és álmai nélkül ellesz a magyar gazdaság. Bevétel nélkül nem.