Nem melléküzemágként, fusira és alkalomszerűen állt össze egy kör, hanem üzem- és rendszerszerűen. A cél, hogy az állam (a hatalom) segítségével újraossza a lapokat. Mindenhol. Akár az élet legeldugottabb zugaiban is, de elsősorban a gazdaságban. Hogy ebbe a körbe ki és hogyan kerülhet bele, az sok mindentől függ, legkevésbé attól, hogy együttműködött-e a korábbi rendszerrel.

Ez nem pusztán korrupció, hanem hálózatépítés – állapítja meg publicisztikájában Mong Attila a Komment.hu-n. Ám a hálózat nem egy központú, inkább a licencet, illetve az engedélyt megadó virtuális pecsét miatt tűnhet annak. A Fidesz esetében sokszor merül fel, hogy lépésenként, aprólékosan kidolgozott terv szerint halad a cél felé, a méhészek és a méhek is tudják a dolgukat a legkülönbözőbb helyekre telepített kaptárok feltöltésének szorgos munkájában. A mohóságon kívül azonban a szigorú függelmi viszonyok és még a lenyúlás „klasszikus” szokásjogaira is fittyet hányó mentalitás jelöli ki az utakat a „nagy átalakításhoz”, amely rugalmasan idomul mind a kegyosztó, mind a kegyeltek igényeihez. Mindennek azonban passzolnia kell a politikai szemfényvesztéshez: a bank-, multi-, valamint piac- és mogulellenesség, a magyar áruk védelme találkozik a többség szimpátiájával. Ez a többség aztán már nem vesz tudomást arról, hogy az álca mögött nincs más, mint hogy az állam „üzletileg” szelektál barátokra és ellenségekre.

Egy-egy bekebelező konstrukciót egyetlen wellnesshétvégén ki lehet dolgozni. Mondjuk: egy köztulajdonban lévő cég új vezetőt kap, aki a személyzet lecserélését a büféssel kezdi és a saját helyetteseivel végzi: gyorsan, zajtalanul, kifizetve, netán befenyegetve a volt személyzetet, esetleg mindkettő. A magántulajdonú és állami megrendelésből élő vállalkozások pedig vagy már tudják a dolgukat, vagy megismertetik őket a jobb esetben legalább választható variációkkal. A legszerencsésebbekből lesznek az alárendelt üzleti partnerek, másokból egy visszautasíthatatlan, ám cseppet sem vonzó vételi ajánlat elfogadói, a harcosabbját tornádó éri megrendelés helyett: nincs az a közbeszerzési eljárás, amelyben nem lesz hátrább sorolva.

Az elosztóbázisokat nem érdeklik akadékoskodó, nyilvános kérdések, azok úgyis elhalnak. A Klubrádió frekvenciáját elnyerők máig nem álltak nyilvánosság elé, s ha suba alatt borsos áron kínálnák is a nyereményt, a döntéshozók széttárják a karjukat. Az SCD-től „megvett” fél Balaton új tulajdonosaira sem vagyunk már annyira kíváncsiak – maradnak a hamvukba holt beruházások és a ritkuló szóbeszédek.

Aki nem hiszi, járjon utána. Biztatásként: a megfejtés az Üveghegyen innen van.