Az EKB két hónap leforgása alatt több mint ezermilliárd eurót pumpált bele a pénzügyi rendszerbe. Ezáltal enyhülhet a hitelszűke mindazokban az euróövezeten kívüli országokban is (többek között Magyarországon), ahol övezeti magánbankok leánybankokat üzemeltetnek. Sőt, elvileg hozzányúlhatnak az „égi áldáshoz” például a nem eurós svéd bankok is, kizárólag azon az alapon, hogy az eurós Észtországban leányaik vannak. (Ha nem teszik, azért nem, mert nem akarnak olyan látszatot kelteni, hogy bajban vannak.)

Az EKB ezzel az amerikai típusú bankóprés módszerrel azt reméli elérni, hogy a kedvezményezett bankok – amelyeknek a száma csaknem ezerre rúg – a pénzt vállalkozásoknak és egyéni fogyasztóknak juttatják, miáltal az olyannyira áhított gazdasági talpraállás/növekedés kap ösztönzést. Erre nagy szükség van, mert az unió legfrissebb becslése szerint az euróövezet idén szerény növekedés helyett átlagban szerény zsugorodást fog felmutatni, leginkább a „déliek”: Görögország, Portugália, Spanyolország, Olaszország miatt.

Arra nézve, hogy ez a hatalmas pénzmennyiség (hároméves lejáratú, egyszázalékos kamat melletti hitel) kihez jut, egyelőre szinte semmi bizonyosat nem lehet mondani. Ami mostanáig „megfogható”, az nem a vállalkozások és a fogyasztók felé mutat. Tudniillik a bő ezermilliárdnak a felét az első, decemberi kibocsátáskor a bankok – az olaszok és spanyolok – honi államkötvények vásárlására fordították, aminek meglett az a jótékonyan hazafias hatása, hogy mind az olasz, mind a spanyol állam ma a pénzpiacokon jóval kedvezőbb kamatfeltételek és felár mellett tudja árulni a kötvényeit, mint korábban. (Ugyanez lefordítható magyarra. Mi ugyan nem az EKB-től várunk pénzt, hanem az IMF-től, de egy 15-20 milliárdos kölcsönnek vélhetően ugyanaz lesz a hatása az állampapírpiacon, mint amilyen Olasz- és Spanyolországban az EKB-injekciónak volt.) Továbbá: az eddigi hitel nagy részét a kedvezményezettek hol lejáró adósságaik törlesztésére, hol a jegybankjaikkal szemben fennálló adósságaik átütemezésére fordították, és ez egészen bizonyosan így lesz az e héten felvett friss pénzzel is, amelynek a 40 százaléka célzottan az utóbb említett célt szolgálja.

Ami kétségtelen: enyhülés van a „befagyott” bankközi hitelpiacon, az olcsóbb pénzpiaci kölcsönök, csökkenő hozamok miatt nem fenyeget spanyol, de főként olasz államcsőd, és ha az ezermilliárdhoz képest szerény mértékben is, de elérhetőek a források – nagyképűen szólva – a gazdaságok fellendítéséhez. A kérdés csak az, hogy létezik-e kellő beruházási hajlandóság a reálszférában? A számok nem emellett szólnak. Ilyen viszonyok között, amikor állandó válságfélelem telepszik az unió nagyobbik felére, a fogyasztói szférában is inkább a megtakarítási, semmint a költekezési hajlandóság van jelen. (Kivétel: talán csak Németország.) Megjegyezzük, hogy a KSH szerint a magyar beruházási adatok egyenesen lehangolóak. Lehet tehát EKB- vagy IMF-pénzre várni, de azon túl, hogy a pénzügyi szféra problémái egy időre elnapolódnak, minden más remény megalapozatlannak tetszik.