Nem érti, mit jelent – nevezzük nevén – a brutális tandíjemelés.

Nem érti, mit jelent az önálló – felnőtt – életet tetemes adóssággal kezdeni.

Nem érti, mit jelent a vagyoni helyzet alapján történő diszkrimináció, mit jelent a nehéz sorsú gyerekek életesélyeinek közvetett – adminisztratív – eszközökkel történő korlátozása.

Nem érti, mit jelent a társadalom kasztosodása, és nem érti, ez következményeit tekintve miért tragikus. Hoffmann Rózsa a parlamentben a felsőoktatási felvételi kapcsán győzelemről számolt be. De ennek a győzelemnek drámai következményei lesznek.

Most még viszonylag sokan jelentkeztek a hazai felsőoktatási intézményekbe. Minden érettségiző diák azt gondolja, neki sikerülni fog, ő benne lesz a kiválasztottak szűk körében.

Minőség, versenyképesség, valóságos piaci igények – érvelt az államtitkár asszony.

Minőség? Mintha nem tudná, hogy a gyerekek-fiatalok iskolai karrierjének fő meghatározó tényezője a szülők iskolai végzettsége, vagyoni helyzete. S akinek odahaza Thomas Mann – vagy akár Wass Albert – esik a fejére a könyvespolcról, az szinte behozhatatlan előnyt jelentve „más minőséget” hoz otthonról, mint az a kortársa, akinek a kalapács koppan a kobakján. A sörösüvegről nem is beszélve. De az orbáni–hoffmanni rendszerben e két utóbbi gyereknek –akik nem tehetnek helyzetükről, miként a klasszikus kultúrán felnövekedő gyerekek se (!) – nem is lesz esélye soha arra, hogy felsőfokú tanulmányokat folytasson, diplomát szerezzen. Államtitkár asszony parlamenti felszólalásához nem tartozik szorosan, de mondanom kell, hogy ennél is drámaibb a szakképzés világa. Ott a „minőség alapján” kirostált magyar gyerekek egyharmadát a NAT tervezete a nemzeti kultúrához való hozzáféréstől is elzárja!

Versenyképesség? A diktatúra világát idéző rendszer elől a legjobbak menekülnek elsőként külföldre. Látjuk. Orvosok. Meg mérnökök, informatikusok, egyetemi oktatók, kutatók. És a munkaerőpiacon külföldön is keresett, képzett szakmunkások. Akikre egyébként idehaza is szükség van. Ők, a legjobbak, mennek. Ahogy a diákok legjobbjai is mennek külföldre tanulni. Oda, ahol nem kell tandíjat fizetni. Így veszíti el szép lassan Magyarország azt a versenyelőnyét, amire mindeddig oly büszkék lehettünk. A tudásban megtestesülő tőkét, a szürkeállomány gazdagságát. Az orbáni–hoffmanni rendszer lassan, de határozottan rontja Magyarország nemzetközi piaci versenyképességét, és e „szép feladat” megoldását most az oktatási rendszer, benne a felsőoktatás rapid átalakításával felgyorsítja.

Valóságos piaci igények? Ahogy annak idején, az „átkosban” az Országos Tervhivatal látta a piaci igényeket, úgy látja most az orbáni–hoffmanni rendszer is. A totometriát kombinálják a sacimetriával. Akkor sem jött be. És azóta eltelt néhány évtized, azóta megváltozott a világ. Akkor meg lehetett mondani a piacnak, hogy mik az ő valóságos igényei, ma ez egy kicsit nehézkes. Még inkább, működésképtelenséghez vezet. Az ország működésképtelenségéhez.

Hoffmann Rózsa nem érti. Vagy, s ez a rosszabbik forgatókönyv, érti.

Akár így, akár úgy, tégláról téglára épül a szép, árvalányhajas-kakastollas régi-új világ.

A szerző pedagógus