Nyílt levél az elismert egyházak vezetőihez

Az egykori magyar Demokratikus Ellenzék tagjai, hívők és nem hívők, az 1989 előtti kommunista jogsértések ellen tiltakozva mindig kiálltak azokért, akiknek hitéletét politikai korlátozás érte. Az állam által akkor elismert egyházak vezetői hallgattak, talán csak kényszerből.

Akárcsak a kommunista korszakban, a március 1-jén életbe lépő egyháztörvény kizár legalább száz felekezetet az egyházak közül, súlyosan korlátozza jogaikat, megalázza híveiket, lerombolja iskoláikat, megfosztja intézményeik segítségétől a társadalom kiszolgáltatottjait. Ma is tiltakozunk, ám tiltakozásunkra nem lenne szükség, ha a bevett egyházak részéről nem fogadná a múltbelihez hasonló hallgatás az önkényes, nyíltan politikai diszkriminációt.

Kérdezzük az új törvény által most kiváltságokban részesített felekezetek vezetőit: nem érzik-e szükségét, hogy kiálljanak azok mellett, akiket e törvény hitbeli földönfutókká tesz? Nem találnak-e vallási, jogi, emberi jogi, emberiességi, vagy bármely más alapot ahhoz, hogy hangjukat hallassák a politikai diszkrimináció ellen? Milyen tanításban részesítik híveiket, ha világi számítások alapján térnek ki a morális felelősség elől?

Talán az téveszti meg őket, hogy az alaptörvény formálisan hitet tesz a vallásszabadság mellett? De hiszen ezt a hamisságot követte el a kommunista alkotmány is. Valójában akkor is az uralkodó párt döntött arról, mely felekezetek kaphatják meg az egyházi elismerést; s a párt döntése ellen ugyanígy nem volt helye jogorvoslatnak.

A diszkriminációval sújtott egyházak között van metodista, evangéliumi, karizmatikus, adventi, reformzsidó, buddhista és számos más gyülekezet. Mi sem példázza jobban a törvénnyé ütött önkényt, mint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség sorsa.

Más kitaszított felekezetekhez hasonlóan oktatási és gondozási hálózatot tart fenn, többezernyi mélyszegénységben élő gyermek, hajléktalan és idős ember számára nyújt oltalmat, és már a rendszerváltás előtt főiskolát hozott létre.

Vezető lelkésze, Iványi Gábor a kommunista vallásüldözés ellenében szolgálta a híveket. A jelenlegi miniszterelnök és felesége első gyermekeit még Iványi Gábor keresztelte. Őt hívták temetni, amikor a jelenlegi házelnök, Kövér László édesapját vitték a temetőbe.

Vajon kell-e a mai egyházi vezetőknek ismét a hatalmon lévők szeszélyéhez igazodniuk? Miért ütnek hallgatással pecsétet arra, hogy Iványi Gábor ma persona non grata, egyházát pedig megfosztják jogaitól, mert ellenzi az utcán élő hajléktalanok megbüntetését, és ma is kiáll emberjogi és szociális ügyekben, az embertelenség minden formájával szemben?

Reméljük, hogy az elismert egyházak vezetői, akik számára talán kedvezőnek tűnik a mai, igencsak a mulandóságnak szóló törvény, megfontolják hallgatásuk következményeit. Hiszen ez a keresztül-kasul alkotmányellenes törvény őket is kiszolgáltatott helyzetbe hozza majd. Éppen úgy, ahogyan ez 1989 előtt történt.

Budapest, 2012. február 29.

Ara-Kovács Attila, Dalos György, Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Kenedi János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Radnóti Sándor, Rajk László, Szilágyi Sándor

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.