Tiszta fogalmakat!

A jelentésváltozás ismeretes nyelvtörténeti folyamat. Történeti háttere mindig érdekes, gyakran tanulságos. De a világos jelentésű, tiszta fogalmak összecserélése, keverése ártalmas a mondanivaló megértése szempontjából.

Nem először vagyok kénytelen szóvá tenni a törvényhozás és a törvénykezés megkülönböztetésének szükségességét, összekeverésüknek kártékonyságát. A törvényhozás az Országgyűlés feladata, a törvénykezés a bíróságé.

Most a legilletékesebb, az igazságügyi miniszter is elkövette ezt a hibát. A Népszabadság február 6-i számában címbetűkkel idézte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes „erős mondatát”: „Az elmúlt két év erőltetett törvénykezése után…”

A 8-i szám interjújában aligha a külügyi szakértő, inkább az újságíró használta e szót kétszer is hibásan: „Világossá válik, az itthoni törvénykezés és az alkotmányozás nem ellentétes a közösségi joggal…” Helyesen: a törvényhozás és alkotmányozás. Megismételte: „A felgyorsított törvénykezésre, a másfél év alatt hozott több mint háromszáz törvényre is érdemes lett volna külön kommunikációt kidolgozni.”

A 9-i szám újabb interjúja ültetett a számítógéphez. Ennek a végén ezt olvassuk: „mélységeiben vizsgálják meg az új magyar alkotmányt és az ország törvénykezését”. Nyilvánvalóan Paul Gradvohl, a nancy-i egyetem docense az Európai Parlamenttől nem a szegedi városi bíróság tevékenységét javasolta megvizsgáltatni, hanem a magyar Országgyűlés törvényhozási munkáját.

Péter László professor emeritus

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.