Kikről is kellene szólnia egy nemzetinek nevezhető alaptantervnek? A mai magyar társadalomról, az iskolák mai állapotáról, a most óvodás és iskoláskorú gyerekeinkről, a kiskamaszokról, az úgynevezett „Z generációról”, a jelenlegi tanszemélyzetről.

A Nemzeti alaptanterv nem lehet uniformis, amit az oktatási rendszer minden szereplőjének magára kell húznia, hanem olyan matériának kellene lennie, amit minden intézmény a maga alakjára szabhat.

A most vitára bocsátott Nemzeti alaptanterv eszményei tiszteletre méltóak. Nem különben azok munkája, akik nevüket is adták a dokumentumhoz. Ám ez így önmagában nem más, csak szép és nemes, számos pontján még alakítandó elképzelés. Nem elég azonban jót akarni, azt jól meg is kell valósítani. Hogyan lesz ebből valóság, ha nem lesz ember, aki formálja? Ki lesz majd az egész napos iskolában? A portás és a takarítók? Ki tudja visszacsábítani az iskolából kiszoktatott gyerekeket?

Hogyan nevel munkára, emberségre, tisztességre és igazságosságra egy olyan iskolarendszer, amelyik a születés, a származás alapján hátrányos helyzetűeknek, az anyagi javakat nélkülözőknek nem teremt eszközöket a megkapaszkodásra, a kiemelkedésre? Hogyan teremt távlatot a szorgalmas tanulásnak, ha a szakmák, a hivatásrendek csak egy szűk rétegnek lesznek elérhetők?

Ezernyi kérdés, amelyek megválaszolása nélkül a Nemzeti alaptantervben leírtak megtörnek a valóság prizmáján.

Dr. Kecsmár Ilona pedagógus, közíró