Csoda-e, ha a tömegdemokrácia és a válságkezelés ellentéte még élesebbé válik? Ami jó a tömegdemokráciának, amit az európai társadalmak többsége választana, azt árt a válságkezelésnek, és minden egyes válságkezelő lépés rontja a demokrácia intézményrendszerét és hitelét. Az intellektuálisan elhasználódott és döntési képességeiben megrokkant nemzetállami és a brüsszeli nemzetközi elit nem tudja, hogy mitől féljen jobban: a visszatérő válságtól, a recesszióba süllyedéstől vagy a válságkezelés politikai és társadalmi negatív következményeitől.

A nagyhatalmak, a nemzetközi intézmények nem értenek egyet az európai válságkezelés módjában és eszközeiben. A német általános, nemzeti költségvetési megszorító politika és az ehhez kapcsolt fiskális föderáció, illetve a monetáris semlegesség őszinte tetszésre talál a kínai vezetésben, amely az amerikai és a délkelet-európai felelőtlen magatartásban és adósságterjedésben látja a válság okát. Kína csak akkor hajlandó hozzájárulni az európai válságkezelés költségeihez, ha a felelőtleneket „megbüntetik”, szigorú szabályok közé kényszerítik, és nem a felelősen gazdálkodók állítanak ki kitöltetlen csekket számukra. Kína nem tart az európai külső vagy belső háborúskodástól, se a demokrácia korlátozásától. Elve, hogy mindenki tartson rendet a maga háza táján. A kínaiak Ázsia németjei. Kína 2011. november elején, a G20-on közölte, hogy intézményes biztosítékok nélkül nem ad támogatást Európának a válságkezelésben.

Az Obama irányította Egyesült Államok se intellektuálisan, se hatalmilag nem ért egyet a Merkel–Sarkozy-válságkezeléssel. A megszorító politika és a monetáris szigor a recesszióba és a likviditási sivatagba vezet, vissza az 1929–33-as politikához. Európa csak úgy tud kijönni válságából és állíthatja helyre a piaci bizalmat, ha az ECB végső hitelezővé, Fed típusú jegybankká változik és/vagy közös eurókötvényekkel egyesítik az adósságokat és azok visszafizetését. Az északnyugat-európaiak egy ütemben vagy folyamatosan lenyelik a délkeletiek adósságait, hogy lökést adjanak a tartós növekedésnek, hogy helyreálljon egy új európai egyensúly és fenntartható növekedés, továbbá újra fogyasztani kezdik a délkelet-európaiak termékeit és szolgáltatásait. A németek, osztrákok, finnek, svédek, hollandok és franciák nem megszorításokkal és adósságleszorítással tüntetnek a válság idején, hanem ellenkezőleg, kiengednek, költenek, hogy legyen kihez és hogyan szállítania vagy szolgáltatnia a görögöknek, spanyoloknak, portugáloknak, magyaroknak, románoknak. Obama a nizzai G20-on oktatóan közölte Merkellel és Sarkozyvel, az EU és az euróövezet azonnali feladata: 1. a görög válság megoldása; 2. az európai bankok feltőkésítése; 3. tűzfal, védmű kialakítása az euróövezet körül. Amíg nem lesz program és technikai megvalósítás, az Egyesült Államok nem támogatja se az európai politikát, se Lagarde IMF-jének 500 milliárd dolláros európai támogatási alapját. Négyszemközt hozzátette: aki nem járul hozzá a válságkezeléshez, annak mennie kell.

Az amerikai és kínai döntés hatására az amerikai, kínai, arab befektetési alapok bizalmatlanságukat fejezték ki az európai értékpapírokkal szemben, fölmentek a kockázati felárak, a hitelminősítők elkezdtek leminősíteni. A görög Papandréu és az olasz Berlusconi mentek, és helyükre technikai-szakértő kormányok, Papademosz és Monti jöttek. A választásokon megbukott a spanyol Zapatero-kormány. Sorban születtek az újabb megszorítócsomagok Franciaországban, Itáliában, Spanyolországban. Merkel és Sarkozy a britekkel szemben keresztülerőszakolta a fiskális föderáció tervét. Eközben Draghi, az ECB új elnöke vezetésével december 8-tól egy az amerikai TARP-hoz hasonló, hosszú távú refinanszírozási keretet (LTRO) nyitott a bankok számára az európai központi bank. 523 bank 489 milliárd eurós olcsó hitelhez jutott annak érdekében, hogy helyreálljon az európai hitelezés. (Február 29-én indul az újabb 500 milliárdos csomag.) És folyamatosan vásárolta, vásárolja a PIIGS – portugál, ír, olasz, görög, spanyol – papírokat, vagyis informálisan eljátssza a végső hitelező szerepét. Láthatóan megállapodás született Merkel, Lagarde és Draghi között, hogy a német ortodox megszorító politika a fiskális föderációért cserébe szemet huny a heterodox IMF-ECB monetáris pénzteremtő politika fölött. Az év úgy zárult, hogy komoly esély volt Európában egy AAA besorolású északnyugati zárt tömb és egy leszakadó délkeleti rendezett káosz tartós együttélésére.

De Amerikát és Kínát, illetve a piacokat nem elégítette ki az előállott sajátos egyensúlyi helyzet. Várták a görög válság tartós megoldásának és a világosan meghúzott gazdasági határvonalaknak az előállítását. Azzal, hogy a hitelminősítők leminősítették Franciaországot, majd sorra az AAA minősítettek többségét, megmutatták, hogy Franciaország igazi helye hol van, és lehetetlenné tették az egységes északnyugati tömb kialakítását. Sarkozy kockáztatott és bukott. Davosban, január végén Geithner amerikai pénzügyminiszter kíméletlenül lehordta az európaiakat és közölte, Amerika egy centtel se járul hozzá az IMF szervezte európai alaphoz. Japán, Nagy-Britannia és Brazília viszont hozzátették a magukét, és már csak Kína volt a kérdés. Merkel kínai útja erre is megoldást hozott, sikerült a kínaiak együttműködését megnyerni. Majd hosszas huzavona után megszületett a görög–IMF-megállapodás is. Edwin Truman volt amerikai pénzügyi államtitkár a New York Timesban és Gideon Rachmann a Financial Timesban most azt javasolják Amerikának, hogy támogassa az európai kiutat. Ha az európai válság miatt a világ növekedése 1,2%-kal alacsonyabb lesz, így Truman, az 1 trillió dollár veszteséget jelent. Ha a görög káosz tovaterjed, így Rachman, akkor ez keletmediterrán – török, ciprusi, izraeli – összeütközésekhez, kínai és orosz behatoláshoz vezet.

Új-régi Magyarország

A nagypolitika ma azt kérdezi Amerikában és Európában: egy válságba került ország, régió befelé vagy kifelé robban? Inplodál vagy explodál? Önveszélyes vagy közveszélyes? Líbia, Tunézia, Egyiptom az arab tavaszban befelé robbantak, de Szíriáról föltételezhető, hogy kifelé. Írország, Portugália, Spanyolország, Itália inkább önveszélyesek, Görögország közveszélyes. Kelet-Közép-Európában Szlovákia és Románia önveszélyesek, ám Magyarország ön- és közveszélyes. Ha egy, az ország többsége által támogatott kormány Európa és a nemzetközi intézmények, szabályok ellen vezet hadjáratot, és otthonában felszámolja a jogállamot, akkor viselkedése és példája alapján egyaránt kockázatot jelent. Nem befelé, hanem kifelé robban, és ezzel nyíltan fenyeget is. Az Egyesült Államok és Európa egyaránt abban érdekeltek, hogy e kockázat megszűnjön.

A piaci szereplők világossá tették, hogy Magyarország sorsa az EU/IMF-megállapodástól függ. Az IMF döntött, hogy addig nem tárgyal, amíg 1. az Európai Unió nem ad zöld jelzést, nem fogadja el a jogállami európai kifogásokra adott magyar válaszokat; 2. a magyar kormány ígéretet nem tesz a különadók kivezetésére; 3. a gazdaságpolitikai fordulatra. Az EU intézményei egymással összehangolva úgy határoztak, hogy 1. az általuk kiválasztott törvényeknek nemcsak a betűjét, de a szellemét is vizsgálják; 2. folyamatosan számon kérik a kormány szavahihetőségét; 3. megfenyegetik az országot minden olyan szankcióval – a kohéziós alapból való kizárással, jogi eljárásokkal –, amelyekkel teljesítésre lehet szorítani. Az Egyesült Államok kínosan ügyelni fog arra, hogy az általa befolyásolt IMF-en keresztül Magyarország valóban gazdaságpolitikai fordulatot tegyen, ugyanakkor nyomást gyakorol a jogállamiság helyreállítására.

Az Orbán-kormány külső mozgástere minimálisra fogyott. Szemünk láttára roppant meg az utolsó védsáncot jelentő Néppárt. Eddig a Merkel–Sarkozy páros a Néppárton belül intézte Európa ügyeit. Sarkozy bejutása a bénakacsa-szakaszba, és várható bukása, lehetetlenné teszi a néppárti együttdöntés fenntartását. A maradék néppárti védelem nem tudja ellensúlyozni azt a nemzetközi szinten folyó kultúrharcot és médiaháborút, amit a magyar kormány szinte valamennyi kulturális eseményen, az egész mérvadó sajtóval folytat.

Orbán beszorult a válságkezelés keserű valósága és saját választói maga keltette várakozásai közé. Egy konszolidálatlan társadalomban jogállami egyeztető intézmények nélkül, hiteltelen szereplőknek kellene gyorsan és ügyesen manőverezniük. Nagy leleményességgel és szerencsével vezették be magukat az aknamező közepére. – Látjátok, itt se robbantunk fel, ott se repültünk a levegőbe! – nyilatkoztatta ki magabiztosan Orbán Viktor. Most táncolj! Most mutasd meg, mit tudsz! Márai írja naplójába 1975-ben: „Stendhal távirati stílusban írja le Napóleon visszatérési kísérletét, amint három kis hajóval elindul Elba szigetéről, hogy visszafoglalja birodalmát. Vállat vonva veti oda: »Napóleon, amikor a Hatalom csúcsára jutott, felcserélte a Tehetségét a Makacssággal«.” Innen vezet az út Waterloohoz.

Kiszállni bonyodalmas – Kísérleti autót tesztel az Európai Bizottság elnöke