A tét látszólag ugyanaz, mint az „arab tavasz” számos országában: szabadulni egy diktátortól, és demokráciát telepíteni az önkényuralom helyére. Csakhogy ez a minta sehol nem valósult meg. Én például az iszlamisták lassú, de biztos nyomulásán kívül semmi egyebet nem látok. A diktátorok eltűntek, de egy török típusú – mérsékelten iszlamista, ugyanakkor demokratikus, világiasságát alapvetően le nem vetkező és gazdaságilag sikeres – rezsimnek a nyomát se látni.

Aszad elnök

Szíriában egyszerre van háború és polgárháború; egyszerre ütköznek nagy- és világhatalmi, vallástól és energiától egyáltalán nem független érdekek. Az, hogy Bassár el-Aszad kegyetlen és vérfoltos diktátor, minden kétségen felül áll. Csaknem érintetlen fegyveres erői azt a régi orosz katonai bölcsmondást alkalmazzák, hogy soha ne küldj katonát oda elsőnek, ahová az ágyúid is elérnek. A tarka, főként dezertált katonatisztek által szervezett, nem is rosszul felfegyverzett ellenállási fészkeket ennek a mondásnak a szellemében rombolják le a diktátor katonái, és a legkisebb tekintettel sincsenek a polgári áldozatok nagy számára.

Az ilyen gyilkosokat a hagyományos „kotta” szellemében elzavarná a fölkelt nép, csakhogy Szíria törzsi szövete módfelett bonyodalmas: az iszlám szunnita ágát alkotó többséggel szemben ott van az Aszad-klán alavita (a síita ághoz tartozó) törzsi háttere, mely uralja a katonaságot, a biztonsági szervezeteket és a civil hatalmi apparátust, de ott vannak a szunnita iszlamistáktól rettegő egyéb kisebbségek is: a keresztények, a drúzok, az izmaeliták és mások. Sőt ott van a szunnita felső és középosztálynak az a rétege is, amelynek gazdaságilag inkább kedvezett, mint ártott az Aszad-rezsim.

Mindezek mögé idegen hatalmak sorakoznak fel. Aszad egyes számú pártfogója a síitizmus nagyhatalma, Irán, amelynek számára létfontosságú, hogy életben maradjon az a tengely, amely Teheránt olyan, Izrael-ellenes szervezetekkel kapcsolja öszsze Szírián keresztül, mint a rakétákkal is jól felfegyverzett libanoni Hezbollah. Ugyanakkor az Öböl szunnita hatalmai, élükön Szaúd-Arábiával az Aszad-rezsim esküdt ellenségei.

Oroszország és Kína az ENSZ BT-ben pedig megvétóz minden lehetséges határozatot, mondván, Aszad sorsáról csak a szíriaiak dönthetnek. Oroszország egyetlen külföldi flottatámaszpontja ugyanis Szíriában van (Tartusz), és Aszad az ötödik legnagyobb fegyvervásárlójuk.

A legnagyobb kérdőjel az izraeli magatartás. Jeruzsálemnek pillanatnyilag nincs nagyobb érdeke, mint az atomfenyegetéssel járó Irán gyengítése. Viszont ha valakivel, hát Aszaddal békében volt eddig. Alig hinném, hogy a Muzulmán Testvériséget vagy az al-Kaidát akarnák látni a helyén.