Úgy érzem, hogy vallásom miatt másodrendű állampolgár lettem, hiába alapítottam nagy családot, és dolgozom immár két évtizede keményen és becsületesen, hogy teljesítve a társadalom iránti kötelezettségeimet, elősegítsem saját családom boldogulását is, mégpedig abban az országban, amit szeretett hazámnak tartok.

A vallásszabadságról szóló új törvény értelmében sajnálattal értesültem arról, hogy nemcsak saját felekezetem, de számos hasonló hitelveket valló evangéliumi keresztyén felekezet egyházi státuszának elutasítását javasolja az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága. Teszi ezt annak ellenére, hogy ezen felekezetek többségükben a törvény betűjének és szellemének egyaránt megfelelnek.

Hogy miért érzem úgy, hogy másodrendű állampolgár lettem vallásom okán?Mert mostantól nem ajánlhatom fel a kemény munkával megtermelt adóm 1%-át vallásfelekezetem számára – mint azt teheti egy katolikus vagy egy református vallású honfitársam. Egy református vagy katolikus magyar állampolgárral ellentétben evangéliumi keresztyénként nem járathatom gyermekeim olyan oktatási intézménybe, melyet evangéliumi keresztyén felekezetek tartanak fenn, mert ezen jogukat egyházi státuszuk elvesztésével szinte minden testvéregyházunk elveszíti a hitoktatásra való jogával egyetemben, hiszen az erre szolgáló normatív támogatás is elvész az egyházi státusz elvesztésével. Így ezek fenntartása anyagilag gyakorlatilag lehetetlenné válik. Nem tudom, még milyen hátrányokkal fog járni, hogy vallási kisebbséghez tartozom, de az előbbi kettő is éppen eléggé fájdalmas megkülönböztetés pusztán vallási alapon.

Nem értem, hogy miért bünteti az állam azon állampolgárait, akik bár vallási kisebbséghez tartoznak, mégis szigorú erkölcsi elvek szerint élnek, a haza hű és lojális polgárai és elkötelezettek a keresztyén értékrend iránt?! Kérem a Tisztelt Miniszterelnök Urat, hogy magyarázza meg: miért ne érezzem magam ezután vallásom okán másodrendű magyar állampolgárnak?

A szerző magyar polgár