Mindazt, amit maga provokált ki, a hazai ellenzék aknamunkájának állítja be, s nem merül fel a kérdés, hogy a másik 26 uniós ország ellenzéke miért nem tudta ugyanazt elérni a saját kormánypártjaival szemben, amit az itthoniak szerintük megtettek. Főleg úgy érthetetlen ez, hogy az uniót minden szinten dominálja Orbán pártcsaládja. Amely azonban már-már kitagadja a magyar rokont. Aligha a szomszédok (vagy az ellenzék) unszolására. Ezzel kellene szembenézni.

Mi történt? Az Európai Bizottság javasolta, hogy vonják meg Magyarországtól a kohéziós alapok nagyjából harminc százalékát. Csaknem ötszázmillió eurót, 150 milliárd forintot. Ezt még az uniós pénzügyminisztereknek jóvá kell hagyniuk. Ha rábólintanak is, a magyar kormánynak még hónapokig módja lesz rá, hogy korrigáljon, elkerülve a döntés végrehajtását. Ötszázmillió euró nem kis pénz, de például töredéke, harmincada az EU/IMF-hitelnek, amelytől az ország finanszírozhatósága függ. Nem az összeg, a megaláztatás az óriási.

A pénzpiacok persze hisztérikusak, miközben ki nem állhatják, ha a politikára is átragad az ideges rángatózásuk. Viszont értékelik a konszenzuskeresést, még akkor is, ha nekünk erős kétségeink vannak az orbáni puhább megszólalások őszinteségét illetően. Ám a forint erősödése jelezte, mit várna el a piac a magyar politikától. Tudja ezt Orbán Viktor is, ám úgy tesz, mint aki nem érti az egészet. Azt kérdezi: „Miért akarják a magyar embereket megbüntetni az előző kormányok hibái miatt, miért tőlünk akarnak elvenni pénzt, miközben máshova, nem túl nagy reménnyel, zsákszámra öntik azt?” Már megint a „magyar nép” és nem a kormány, már megint „az elmúlt nyolc év”, amelyből kettő az övé volt, már megint a másra mutogatás. Néhány éve a hazug Gyurcsány-kormány ellen még ő maga követelt súlyos megvonásokat. Nem számít?

Tartaná legalább itthon a paranoiáját a kormányfő. A Nyugaton szerinte láncos kutyákat tartó hazai ellenzéknek. Meg a tétet emelő Jobbiknak, amely a hisztériahullám betetőzéseként hazaárulásért feljelenti a bizottsági ülésről meggondolatlanul távol maradó magyar EU-biztost. Az a Jobbik zeng hazaárulást, amely néhány hete még égette az uniós zászlót. Most akkor a pénzével együtt dobjuk ki az uniót, vagy vesszen az EU, de a pénzért azért harcoljunk körömszakadtáig?

A rossz reakciók nagyobb gondot takarnak. A kormány gazdaságpolitikája csődöt mondott, a kormány kormányzás- és szalonképtelen, s az unió vezérkarában tudatosult mindez. Mindenkinek igaza van, aki azt mondja, ez az unió már nem az, amelybe beléptünk. Ez az unió Berlintől Varsóig, Párizstól Bukarestig azon izzad, hogyan lehetne átvinni a közösséget a tű fokán. Amit nem könnyít meg a magyar hisztéria.