Túljutott tetőpontján a görög dráma, haladunk az elkerülhetetlen végkifejlet felé. A konfliktus lényege a kedd hajnali uniós alku után is változatlan: mikor jelent csődöt Görögország, mikor lép ki az eurózónából, s mennyi pénz kellene még – szigorú feltételekkel persze –, hogy mindezt elkerülje.

– Nincs minek örülni – mondta a holland pénzügyminiszter a késői órán, arra utalván, hogy szűk két évvel az első, 110 milliárd eurós hitel után Athén megint kap 130 milliárd eurót a valutaövezeti kormányoktól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Csakhogy az éjszakai ülésre készült bizalmas jelentés bemutatta a szomorú tényeket: kétséges, hogy a görög államadósság mérséklését célzó program bejön. A durva megszorítás, a népi tiltakozás és az athéni kormány reformgörcse azt sejteti, hogy a görög gazdaság még nagyon sokáig súlyos recessziótól szenvedhet, s az ország adóssága újra felduzzadhat. Vagyis pár év múlva megint segíteni kell.

A görögök tragédiája túlmutat a görögökön – mondta a minap Jens Weidmann, a német jegybank, a Bundesbank vezére. Az igazi kérdés az, hogy a pénzügyi unió működési keretei lehetővé teszik-e a közös pénz fennmaradását a távoli jövőben is, miközben a tagállamok adóssága a szándékok ellenére közössé válik, ahogy most a Görögországnak korábban nyújtott magánhiteleket lényegében külső kormányhitelekkel váltják fel. S ilyen körülmények között vajon mi a szolidaritás és a tagországi felelősség helyes aránya?

Szolidaritás helyett azt halljuk Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztertől, hogy Görögország feneketlen hordó, jobb lenne, ha csődbe menne. Mire athéni lapok náci egyenruhában ábrázolják Angela Merkel kancellárral együtt. Ez nem igazán egység a sokféleségben, ahogy az EU jelmondata szól, sokkal inkább kétség a politikai kultúrák sokszínűségében.

A bizalom teljes hiánya miatt maguk a tagok helyezték a bizottság kezébe a tagországi felelősség ellenőrzését, de mindegyikük abban bízott, hogy persze mindig a többiek lesznek majd napirenden. A másfél év alatt megalakult, de végül mégiscsak választott belga kormány is nagyon meglepődött, amikor „a senki által meg nem választott” Olli Rehn pénzügyi biztos egyszerűen megmondta, mennyivel kell lenyesnie a közkiadásokat. És félvén a piaci reakcióktól, a belga kormány rekordidő alatt teljesítette a parancsot.

A tagországok ilyetén fegyelmezése azonban még nem fiskális unió, nem is annak előképe, hanem csupán az eurószabályok szigorúbb alkalmazása – figyelmeztet a német jegybankelnök, aki úgy látja: politikailag még mindig nem készült fel Európa arra, hogy a tagországi adósságokat, a pénzügyi folyamatokat, mérlegeket egységesen kezelje. Mélyreható és az uniós polgárok demokratikus elkötelezettségét erősítő intézményi változások nélkül nem is jöhet más, mint a görög tragédia következő része: katasztrófa, európai katarzis nélkül.